Megérkezett a magyar delegáció a '64-es játékok helyszínére
Hosszú utazást követően, magyar idő szerint a csütörtök reggeli órákban megérkezett Tokióba a '64-es játékok 50. évfordulójára szervezett emléktúra magyar küldöttsége.
A tíz és fél órás Frankfurt-Tokió repülőutat a küldöttség idősebb tagjai is remekül bírták, olyannyira, hogy a megérkezést követően rögvest az Olimpiai Múzeum felé vették az irányt, amelyet az egykori birkózócsarnokban rendeztek be.
Szabó Bence helyszíni köszöntőjében elmondta: „A MOB kiemelt feladatának tekinti, hogy ne csak a jelen és a jövő csillagait, hanem a múlt kiemelkedő eredményeket elért sportolóit is megbecsülje.”
A MOB főtitkára hozzátette, az ötven évvel ezelőtti generációra valamennyien büszkék lehetünk, a japán fővárosban megnyert tíz arany, összesen huszonkét érem, illetve a mögöttük lévő teljesítmény a következő nemzedékek számára is példamutató.
Noha több tucatnyi külföldi delegáció utazik/utazott el Tokióba, a magyar a legnépesebb – vélhetően ennek tudható be, hogy a japán szervezők megkülönböztetetten kezelik a mieinket.
Ez abban is megnyilvánul, hogy a helyiek külön programot szerveznek a magyar küldöttségnek szombaton, végigvezetve azt az egykori versenyhelyszíneken.
A programokon Schmitt Pál is részt vesz a japán kormány meghívásából. A MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja felkérést kapott arra, hogy több japán egyetemen előadást tartson a napokban.
Az utazó dobogósok:
Aranyérmesek: Ihász Kálmán, Komora Imre, Szentmihályi Antal, Palotai Károly, Gelei József labdarúgó, dr. Kausz István, a női tőrcsapat - Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Sákovicsné Dömölky Lidia - valamint dr. Kárpáti György és dr. Bodnár András vízilabdázó.
Ezüstérmesek: Makray Katalin tornász, Hesz Mihály kajakos, Kulcsár Gergely gerelyhajító atléta - tokiói zászlóvivő - és a szintén gerelyhajító Antal Márta.
A Japán Kormány meghívására Schmitt Pál is megérkezett Tokióba feleségével, a '64-ben ezüstérmes Makray Katalin tornásszal.
(MOB)
Keresés