Miklós Edit bízik a rendszeres pontszerzésben
Az idei világkupaszezonban a rendszeres pontszerzést tűzte ki maga elé célul Miklós Edit, az első magyar női alpesi síző, aki a vk-ban pontot tudott szerezni.
A 24 esztendős sportoló erről azon a keddi sajtótájékoztatón beszélt, amelyen támogatási megállapodást írt alá az ország egyik legnagyobb használtautó-kereskedőjével.
„Ha sikerülne minden vk-n, amelyen elindulok, az első harmincban végeznem, akkor a szezonzáró versenyen is elindulhatnék – fogalmazott Miklós Edit.
– Most vasárnap repülök Kanadába, ahol az egy hét múlva sorra kerülő versenyen már rajthoz állok, emellett készülök a februári schladmingi világbajnokságra, amelyen, remélem, sok magyar szurkoló is kint lesz."
A csíkszeredai születésű síző az idei felkészülés során lehetőséget kapott arra, hogy a svájci női vk-csapattal eddzen, s a hazai szövetség dolgozik azon, hogy ez a későbbiekben minél rendszeresebbé váljon.
„A szövetség sportdiplomáciai intézkedései közé tartozik az is, hogy az utánpótláskorú versenyzőknek minél jobb lehetőségeket biztosítsunk – mondta Kaszó Klára, a hazai szövetség ügyvezető elnöke.
– Magyarországon körülbelül 800 ezer ember síel rendszeresen, azt mondhatjuk, hogy ez az egyik legnépszerűbb szabadidősport az országban, ugyanakkor a szövetség célja, hogy a sí mint versenysport is fejlődjön."
A sajtótájékoztató végén Miklós Edit a Weltautótól átvette a számára biztosított Audi A6-os slusszkulcsát.
Miklós Edit tavaly január óta síel magyar színekben, s a világkupa előző szezonjában, az idén januárban, St. Moritzban rendezett kombinációs versenyen 30. lett, amivel megszerezte a magyar alpesi szakág első női vk-pontját.
(Forrás: MTI)
Keresés