MOB-támogatás a legfiatalabb röplabdásoknak (videóval)
"Amíg 2010-ben három nap alatt hetven csapat mérkőzött, addíg idén, ugyan úgy három korosztályban már hat nap alatt százötvennégy együttes lépett pályára az Országos Mini Kupa Röplabdatornán. Az eseményt milliós nagyságrendben támogatja a MOB Sport XXI. programja" - mondta a mob.hu-nak Pignitzky Dorottya programvezető.
A hatnapos torna a MOB utánpótlás-programjának és a Magyar Röplabda Szövetség támogatásával, rekordszámú fiatal játékossal valósult meg. 1131 fiatal összesen 545 mérkőzést játszott.
"Az elmúlt évek statisztikája, a több mint kétszeresére dúzzadt csapatszám mutatja, hogy a Sport XXI. program támogatásával a röplabdaszövetség tudatos sportágfejlesztést végez. Ezen belül tervezett, szervezett módon valósítja meg az utánpótlás-nevelési programját, ennek a látványos következménye, kézzel fogható eredménye, hogy ennyi gyereket tudnak bevonni egy országos utánpótlástornába" - tette hozzá Pignitzky Dorottya.
"Május elején rendeztük az Országos Röplabda Mini Kupát, ahol a legkisebbek, a 2003-as és fiatalabb születésű szuperminik, a kisminik és 2001-2002-es születésű mini röplabdások ütötték a labdát. A szuperminiknél 48 leány- és a 7 fiúcsapat lépett pályára. Ennél a kategóriánál 279 résztvevő játékos összesen 213 mérkőzést játszott, mini korosztályban 501 résztvevő játékos összesen 159, míg a kismini korosztályban 351 játékos összesen 173 mérkőzését regisztráltuk" - foglalta össze Ludwig Zsolt főtitkár.
Az Országos Mini Kupa egy kiválasztó torna, melyen a Sport XXI. referensek és a Héraklész Bajnokprogram edzői, szövetségi kapitányai kiválaszthatják azokat a tehetséges sportolókat, akik a jövő válogatott kereteit alkothatják. A kiválasztott játékosok 2014. év nyarán a Sport XXI. program által finanszírozott Képzőtáborban játszhatnak, s a későbbiekben „Sport XXI” válogatottként évközi edző-, képző-fejlesztő táborokban vesznek részt.
"A röplabdázók Országos Mini Kupája kiemelt szakmai feladat, és kiemelt támogatás élvez a Sport XXI. programon belül. A két májusi hétvége, összesen hat napos tornáját 2.3 millió forinttal támogattuk. A rendezést a létesítménybérlés, érmek, serlegek, pólók és a versenybírók finanszírozása terén segítettük" - tett hozzá Pignitzky Dorottya, a MOB Sport XXI. programjának vezetője.
Az eseményről készült videóösszefoglalót az alábbi képre kattintva tekinthetik meg.
Sport XXI. Utánpótlás-nevelési Program a Héraklész Bajnokprogram alatti korosztályokat vagy a Héraklész Bajnokprogramban nem regisztrált sportolókat (10-től 14-15 éves korig) érinti. A program a tehetségek felismerését, kiválasztását, képzését és fokozott gondozását teszi lehetővé.
Eredmények: itt
(MOB/VF - MRSZ)
Keresés