Módos: A nagypapa olimpiai álmai tovább élnek
Nem csak a magyar csapatban, de az olimpia teljes mezőnyét figyelembe véve is valószínűleg párját ritkító, ha valaki a nagypapáját tekinti és vallja edzőjének.
Már pedig a szigetvári Módos Péter edzője a 78 éves Módos János, Polyákék, Varga Jánosék egykori ellenfele, négyszeres magyar bajnoki ezüstérmes. Az ország minden bizonnyal az ország legidősebb birkózó edzője 78 évesen heti három edzést vezet a klubjában és járja a baranyai falvakat fiatal tehetségek után kutatva.
"Akárcsak a két fiamat és a másik unokámat, Petit is három éves kora óta vittem magammal az edzésekre. Négyszer egymás után megnyerte a diákolimpiát és már akkor láttuk, hogy sokra viheti. Mindig figyeltünk rá, amikor fogyasztott, mi is azt ettük, amit ő. Kitartó, maximalista gyerek, gyakran többet is dolgozik, mint amit kérek tőle.
- Tényleg csak azon múlik egy-egy olimpiai pályafutás, hogy nincs kire bízni a gyereket az edzés alatt és végül a teremben ragad?
"A tehetség így vagy úgy utat tör magának. 13 évesen került Pestre. Majd megszakadt, ahogy vitte a nagy táskáit, de nem engedte, hogy segítsek neki. Szerencsére jó kezekbe, jó helyre került. Könnyen fogyaszt akár 5-6 kg-t is, de a fogyasztás, a sorsolás, a bírók sok mindenben közre játszhatnak. Azzal indítottam útnak, hogy ne rohanjon haza, várja meg az utolsó gépet. Akkor a nagymama biztosan a kedvencével, a cigánypecsenyével várja majd haza. De nem csak a család, egész Szigetvár ott ül majd a tv előtt a meccsei idején. Innen még soha senki sem vett részt olimpián. Én lehettem volna az első, de 1960-ban egy kéztörés miatt lemaradtam róla. Ráadásul nem is birkózás közben történt az eset, hanem egy dupla szaltó után rosszul értem talajt. Petivel is eljátszotta ugyanezt a kegyetlenséget a sors, ő Peking előtt vérmérgezést kapott és lemaradt az olimpiáról. Van miért bosszút állnia a sorson. Ha tehetjük, horgászni járunk. Legutóbb ahogy ott csendben ülünk egymás mellett, egyszer csak odafordult hozzám: ’Papa, én érmet hozok neked!’"
- Kimennek szurkolni neki?
"Sajnos nem állunk úgy anyagilag, így a családból nem utazik senki. Csonti – így hívják a társai – talán ezért is találta ki, hogy mindenkit megkért arra, hogy a szülei, nagyszülei, testvérei írjanak neki egy levelet, amit kivisz magával, de majd csak a mérlegelés után bont fel. Ha csak ezen múlik, ebből a levélből biztosan annyi erőt meríthet, hogy tényleg meg kell várnia az utolsó gépet hazafelé…."
(Forrás: Dobor Dezső)
Keresés