Molnár Boglárka is ott lesz Nanjingban
Az utolsó kérdőjel is kiegyenesedett a nanjingi csapat összetétele kapcsán: Molnár Boglárka súlyemelésben képviseli Magyarországot az ifjúsági olimpiai játékokon augusztusban.
Magyar súlyemelő eredetileg nem szerepelt volna a viadalon, ám a sportág nemzetközi szövetsége, az IWF (melynek elnöke dr. Aján Tamás) a fennmaradt helyek újraelosztásakor kedvezően döntött, és Magyarországnak adta az egyik kvótát - számolt be róla Ádámfi Attila, az IWF általános igazgatója.
Korosztályos szinten jóformán mindent megnyert Molnár a hazai mezőnyben, tavaly pedig az ifjúsági Európa-bajnokságon is felállhatott a dobogóra.
A mob.hu-nak elmondta, Nanjingban a pontszerzést tűzi ki célul, a felnőttek között pedig, úgy véli, a tokiói olimpián jöhet el az ő ideje; nagy álma, hogy egyszer érmet akasszanak a nyakába a játékokon.
A súlyemelés előtt a hip-hop töltötte ki a kisbéri lány szabadidejét, a mai napig szívesen táncra perdül, de moziba, kirándulni és vásárolni is előszeretettel eljár.
Edzőként Bálint Csaba kíséri el a kínai multisporteseményre.
A magyar színeket 56 sportoló képviseli majd a második ifi olimpián, amelyet augusztus 16-a és 28-a között rendeznek Nanjingban mintegy 3600 sportoló részvételével 28 sportágban.
MOLNÁR BOGLÁRKA – NÉVJEGY:
Született: 1997. október 26., Tata
Lakhely: Kisbér
Magasság, súly: 173/68
Nevelőklub, jelenlegi klub: Vállalkozók SE, Kisbér
Nevelőedző: Imrő Dezső
Legjobb eredménye: ifi Eb 3. (2013)
Példakép: Krutzler Erzsébet
Cél: tokiói olimpia, olimpiai érem, nanjingi pontszerzés
Hobbi: hip-hop tánc, mozi, vásárlás, kirándulás
Mióta sportol: 2010
Korábbi sportág: hip-hop tánc
Kinek a hatására kezdett sportolni: saját maga
Iskola: Táncsics Mihály Gimnázium
Kedvenc film: A bukás
Kedvenc zene: Avicii
Keresés