Műkorcsolya
Hangolódom, de közben követem a televízión az olimpia eseményeit, nagyon jó érzés a része lenni
Tóth Ivett magyar műkorcsolyázó a megnyítóünnepség után visszautazott Szöulba, és ott készült a február 21-ei bemutatkozására. Most ismét a korcsolyaversenyek helyszínén van Gangneuban, és ott végzi el az utolsó simitásokat a gyakorlatain.
Tóth Ivett: Az öltözőpadon pihenek, ott meleg van!
Bár korábbi sérülése miatt nem a legjobban sikerült verseny volt Tóth Ivett számára a moszkvai Európa-bajnokság, immár az olimpiai részvételen függ a tekintete, de szakított időt arra is, hogy zürichi élményeiről meséljen, hiszen az idei szezonra már Svájcban készült fel, a belga Linda van Troyen irányításával.
Teljes a magyar küldöttség, Tóth Ivett is megérkezett
Svájcból Dubai érintésével csütörtökön helyi idő szerint valamikor este 11 tájban a műkorcsolyázó Tóth Ivett is megérkezett a phjongcshangi téli olimpiára. A műkorcsolyázó érkezésével immár teljes a magyar csapat létszáma az olimpián, igaz, Tóth szombaton már el is hagyja az olimpiai falut.
Tóth Ivett két helyet javítva 13. a moszkvai Eb-n
Tóth Ivett, aki az első magyar kvótát szerezte a phjongcshangi olimpiára, a moszkvai Európa-bajnokságon a 13. helyen végzett.
Tóth Ivett közel az olimpiai induláshoz
Moszkvában a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján a női rövidprogramban Tóth Ivett a 15., míg Medgyesi Fruzsina a 28. helyen végzett. Ivett szombaton bemutathatja a kűrjét. Teljesítményével közel került az olimpiai részvételhez.
Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért válogatózik
Szerdán a férfi és a páros rövidprogrammal kezdődik a moszkvai műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság. A nők mezőnyében indul Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina, akik számára ez a verseny válogató az olimpiára.
Versenyben az olimpiára készülő műkorcsolyázóink, Kassán Medgyesi volt a jobb
Medgyesi Fruzsina a második, Tóth Ivett a harmadik helyen zárt a kassai Négy nemzet műkorcsolya-bajnokságon. Előbbi a második, utóbbi a negyedik pozíciót foglalta el a pénteki rövidprogramot követően, a szombati kűrben pedig Tóth a második, Medgyesi a harmadik legjobb pontszámot kapta.A téli olimpiai kvótát Tóth szerezte korábban, a nemzetnek.
A KHL zöld utat adott az orosz jégkorongozóknak az olimpiai részvételre
Az orosz bázisú profi jégkorongliga, a KHL vezető testülete szerdán úgy döntött, hogy elengedi játékosait a februári phjongcshangi téli olimpiára.
A Phjongcshangra készülő Tóth Ivett végzett az élen a Mikulás Kupán
Augusztusi lábközépcsonttörését követő első versenyén, a Tüskecsarnokban rendezett Mikulás Kupán győzelemmel tért vissza a téli olimpiára korábban már nemzeti kvótát szerző Tóth Ivett műkorcsolyázó.
Keresés