Nagy Konrád gyorskorcsolyázó is elutazott Phjongcshangba
Nagy Konrád közel három éve Kanadában készül az olimpiára. Sztársportolókkal, olimpiai és világbajnokokkal készül együtt. Még karácsonykor sem tért haza családjához, hiszen februárban olimpia vár rá, és egy percet sem szeretett volna kihagyni az edzésekből. „Koni” szerdán kora délután elindult Dél-Koreába.
Az olimpiai fogadalomtételre tért haza, és január 31-ig a rövidpályás gyorskorcsolya-utánpótlással készült a Gyakorló Jégcsarnokban. Szerdán pedig követte az olimpiai rövidpályás gyorskorcsolya válogatottat Szöulba, s csütörtökön már velük együtt foglalja el a szállását az ekkor nyíló olimpiai faluban.
Már a faluban várja az érkezőket dr. Nagy Zsigmond csapatvezető, Báthori Zsófia és Dósa Viktória csapatirodai munkatársak, akik mindent előkészítettek a sportolók fogadására.
Konrád két távon kvalifikálta magát az olimpiára: 1000 és 1500 m-en. A két táv közül a hosszabbik a kedvence. Nem csoda, hiszen az elmúlt évben ezen a távon a világranglista második helyén zárt. Ez a szezon azonban nem sikerült olyan jól, mint a korábbi, de a debreceni fiatalember reméli, hogy az olimpián javítani tud legjobbján.
Nagy Konrád két versenyszámának időpontja (magyar idő szerint):
Február 13.
12.00-13.50 1500 m
Február 23.
11.00-12.35 1000 m
A rövidpályás gyorskorcsolyázók szombaton utaztak el, a sízők hétfőn indulnak Dél-Koreába.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés