Nagy Péter indul súlyemelésben, Rióban
Nagy Péter kapja a magyar férfi súlyemelők kvótáját az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpiára. A Lelkesedés súlyemelője London után újra ott lehet az ötkarikás játékokon.
A versenyző a saját Facebook-oldalán számolt be róla, hogy szombaton, a kecskeméti Messzi István-emlékversenyen teljesítette a magyar szövetség által előírt eredményt. Nagy Péter szakításban 191, lökésben pedig 224 kilogrammot emelt.
A magyar férfi súlyemelőknek az augusztusi ötkarikás játékokra egy kvótájuk van, amelyet nem névre szólóan kaptak.
A 30 éves Nagy Péternek ez lesz a második olimpiája, ugyanis 2012-ben Londonban is tagja volt a mezőnynek.
"Amit előírtak azt teljesítettem - nyilatkozta a kecskeméti Messzi István emlékversenyen a szegedi súlyemelő. - Volt bennem egy kis drukk, egy kis izgalom. Jól kezdtem, 191 kilogrammot szakítottam, majd lökésben előbb a biztonságra törekedtem, és simán hoztam a 224 kilogrammot, ami már előírt szint felett volt. Örülök annak, hogy első szegedi sportolóként ott lehetek Rióban" - olvasható a Délmagyar cikkében.
(MOB-MTI, fotó: MTI/EPA)
Keresés