Napirenden Tokió és a nyári EYOF, életbe lépett az új alapszabály
A tokiói ötkarikás játékok utáni első ülését tartotta szeptember elsején a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, így természetesen a napirendi pontokban is visszaköszönt az olimpia. A grémium elfogadta az új Szervezeti és Működési Szabályzatot, illetve döntött a besztercebányai Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál magyar csapatának vezetőjének személyéről is.
Az első napirendi pontban Kulcsár Krisztián a június 30-ai ülés óta eltelt időszak aktualitásairól adott tájékoztatást. A tokiói olimpiával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Magyar Olimpiai Csapat jó szereplés után, jó érzésekkel érkezett haza a japán fővárosból. Kitért rá, hogy a delegációt nem érintette doppinggal vagy Coviddal kapcsolatos ügy, majd ezúttal is gratulált az eredményes versenyzőknek, szakmai stábjaiknak, a kluboknak, és mindenkinek, aki részt vett az eredményes felkészítésben, végül köszönetet mondott a MOB munkatársainak a helytállásért. A Magyar Olimpiai Bizottság első embere elmondta, hogy a tervek szerint hamarosan tájékoztatást ad a kormánynak az olimpiai szereplésről, illetve Thomas Bach-hoz „elnöki vizitre” Lausanne-ba látogatnak Vékássy Bálint főtitkárral. A MOB elnöke emlékeztetett rá, hogy szeptember elsején életbe lépett a MOB, elmúlt közgyűlésen elfogadott megújult alapszabálya.
Az olimpia magyar vonatkozású, szakmai értékelés alapját képező eredményességét Fábián László ismertette. A sportigazgató eredményesnek ítélte a magyar sikereket, kijelentette, hogy a 20 érem és a további pontszerző helyezések az előzetes várakozásokat felülmúlták. Elmondta, hogy a részletes értékelés – melyet a következő elnökségi ülésen fognak tárgyalni – a versenysport-stratégia elkészítését is segíteni fogja. „Az elemzés képet ad majd arról, hogyan áll a magyar sport olimpiai szemüvegen keresztül” – fogalmazott a sportvezető. A magyarok tokiói ereménye eredménye ide kattinva megtekinthető, a dicsőségtábla itt olvasható, a sajtótájékoztató beszámolója ide kattintva érhető el.
A grémium tárgyalta és elfogadta az állami jutalmakra vonatkozó – kormányrendeletnek megfelelő – előterjesztést, elfogadta a MOB új Szervezeti és Működési Szabályzatát illetve Iratkezelési Szabályzatát. Az SZMSZ-t előzőleg a MOB Jogi Bizottsága is tárgyalta, majd elfogadásra javasolta; rendelkezik többek közt a Budapesti Olimpia Bizottságról – korábbi nevén Budapest 2032 Bizottság – is. Az iratkezelői dokumentumban – dr. Vaska Ottília jogi főmunkatárs elmondása szerint – törvénymódosulás alapján apró részletszabályok változtak.
A napirendek között személyi döntés is szerepelt. Az elnökség tagjai egyhangúlag elfogadták, hogy a 2022-es, besztercebányai nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (július 24-30.) magyar csapatának vezetője Dósa Viktória legyen, aki már többször ellátta a csapatvezetői feladatokat, legutóbb a tokiói olimpia alkalmával.
A tokiói olimpiával kapcsolatban többen gratuláltak az eredményekhez, elismerően nyilatkoztak, és köszönetüket fejezték ki a segítőkész előkészületekért és logisztikáért a MOB stábjának és a csapatirodának.
Schmidt Gábor alelnök úgy fogalmazott: „az eredmények alapján megmutatkozott, hogy összességében erős a magyar sport”. Elismerését fejezte ki a japán szervezők felé, akik a nehézségek ellenére is megrendezték az olimpiát. Dr. Aján Tamás a triatlonos eredményeket és a magas színvonalú televíziós közvetítéseket, Vári Attila a tokiói magyar nagykövetség segítőkészségét, dr. Kovács Antal a sportági sokszínűséget, Pálinger Katalin a hazai szurkolói attitűdöt, a Magyarock szurkolói márka népszerűsödését is méltatta.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés