Nehéz sorsolást kapott Bácsi és Módos
A birkózás 1. versenynapja: kötöttfogás 55 és 74 kg. Módos Péter és Bácsi Péter egyaránt a nyolcaddöntőben kezd. Módos (a képen) az üzbég Taszmuradov ellen mutatkozik be, a versenyprogram szerint 14 óra 18 perckor, míg Bácsi a litván Kazakevic társaságában 14.45-kor lép szőnyegre. A következő körben mindketten világbajnok ellenfelet kaphatnak.
Elöljáróban az Üzenj Londonba! című akciónkra hívjuk fel a figyelmet. Olvasóink szerepe nagyon egyszerű: leírja azt, ami a szívéből jön, és azt az olimpián szereplő versenyzőinknek szánja, biztat, lelkesít, gratulál. Ezt az üzenetét elküldi a szeki.bt@upcmail.hu címre, amelyet beszerkesztünk az olimpia alatt végig állandó helyen nyitva lévő, folyamatosan frissülő rovatunkba. A versenyek végére valóságos emlékkönyv áll össze.
55 kg (19 induló): Módos Péter (8-as rajtszám)
Nyolcaddöntő. Az ellenfél az üzbég Elmurat Taszmuradov, aki a kínai kvalifikációs versenyen elért harmadik helyével szerzett kvótát. Az idei Ázsia-bajnokság ezüstérmese.
Negyeddöntő. Ide a kirgiz Jeralijev és az iráni Reihanpur mérkőzésének győztese érkezik. Arszen Jeralijev az utolsó kvalifikációs viadalon, Helsinkiben, második hellyel jutott kvótához. Hamid Szorjan Reihanpur ötszörös világ-, kétszeres Ázsia-bajnok. A pekingi olimpián ötödik lett, miután előbb az aranyérmes orosz Mankijev, majd a bronzmérkőzésen a dél-koreai Pak Eun-csal győzte le. A tavalyi vébén nem indult, és a helyettesítője nem szerzett kvótát, arról Reihanpur maga gondoskodott az ázsiai kvalifikációs viadalon, Asztanában. Ott döntőbe jutott, s azzal megváltotta a londoni repülőjegyét, de a fináléban legyőzte őt a japán Haszegava, akivel akár az olimpia elődöntőjében találkozhatunk.
Elődöntő. Két pár kezd versenyfutásba a nyolcaddöntőben: Fadzsari (marokkói) – Nyblöm (dán), illetve Tazsijev (fehérorosz) – Haszegava (japán), és közülük a legjobb léphet szőnyegre a döntőbe jutásért. Hakan Nyblöm veszélyes kis ember; 2008-ban Eb-n, 2009-ben vébén – Módos legyőzésével, igaz, hazai szőnyegen – lett bronzérmes, 2006-ban Magyar Nagydíjat nyert. Az olimpiai kvótát már az európai tornán, Szófiában megszerezte, mégpedig első hellyel. A fehérorosz Elbek Tazsijev nagy éve a tavalyi volt, Eb-bronzzal és vb-ezüsttel. Kohei Haszegava 2009-ben az Ázsia-bajnokságon, majd egy évre rá az Ázsiai Játékokon lett első. A tavalyi vébét a nyolcadik helyen zárta, a vigaszágon Módos győzte le, három menetben.
A másik ágra került a kubai, a török, az ukrán versenyző és a két Korea képviselője. Mi több, a selejtezőben egymás ellen kezd az azeri világbajnok, Bajramov és az orosz Szemjonov.
74 kg (19): Bácsi Péter (2)
Nyolcaddöntő. Az ellenfél a litván Aleksandr Kazakevic, aki bronzérmes volt az idei Eb-n, majd az utolsó kvalifikációs versenyen, Helsinkiben szerzett kvótát – igaz, ott első hellyel.
Negyeddöntő. A török Cebi és a svéd Rosengren mérkőzésének győztese lehet a következő ellenfél. Selcuk Cebi 2009 és 2010 világbajnoka, a tavalyi kvalifikációs vébén pedig ezüsttel váltotta meg a helyét Londonba, miután a döntőben alulmaradt az orosz Vlaszovval szemben. Bácsival az idén a szombathelyi Magyar Nagydíjon találkozott – a 84 kg döntőjében, és a magyar Európa-bajnok 2:0, 3:0-ra nyert. Robert Rosengren az első nagyobb nemzetközi sikerét a tavalyi vébé ötödik helyével érte el, amellyel olimpiai kvótát is szerzett. A 2010. évi Eb-n Bácsi nagy fölénnyel verte meg.
Elődöntő. Ellenfélként ide a Madsen (dán) – Vlaszov (orosz), illetve a Ch. Guénot (francia) – Ajt Okrame (tunéziai) összecsapások legjobbja érkezik. Mark Madsen 2004-ben nagy meglepetésre nyert junior Eb-t, de felnőttként is remekül folytatta: három ezüstöt és egy bronzot nyert a világbajnokságokon, utoljára 2009-ben lett (ezüst)érmes, a kvótát viszont már az európai tornán, Szófiában megszerezte. Roman Vlaszov 2011-ben Eb-bronzérmes volt, az elődöntőben Bácsi győzte le, de ugyancsak tavaly ő nyerte meg a világ-, idén pedig az Európa-bajnokságot. Az olimpiai (nem mellesleg világ- és Európa-bajnoki) bronzérmes, francia Christophe Guénot bennünk kellemetlen emlékeket idéz. Pekingben úgy lett harmadik, hogy ellene a bronzmérkőzésen valójában Bácsi verte meg önmagát.
A másik ágon összejött egy, afféle „halálcsoport”. A párosítása: Dzsulfalakjan (örmény, Európa-bajnok) – Kobonov (kirgiz, a tavalyi vb bronzérmese), illetve Dilmuhamedov (kazah, a tavalyi vb ötödikje, Bácsit tussal győzte le) – Kikonyov (fehérorosz, Európa-bajnok). Aki innen győztesen jön ki, azeri, grúz, kubai vagy amerikai ellenféllel találkozik.
(Forrás: birkozoszov.hu)
Keresés