130 olimpiai indulóra számít a MOB elnöke
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon. Borkai Zsolt hétfőn, sajtóreggelin abból az alkalomból összegezte várakozásait, hogy alig több mint 100 nap múlva kezdődik a londoni olimpia. A MOB vezetője kitért rá, hogy a testület a nyugodt felkészüléshez igyekezett megteremteni minden szükséges feltételt, s örömmel nyugtázta, hogy már 107 sportoló szerzett kvótát. Borkai Zsolt a hátralévő időszakra sérülésmentes felkészülést kívánt az összejövetelen nagy számban jelenlévő olimpikonoknak.
„A magyar csapatból számosan lehetnek eredményesek Londonban, de szeretném annak fontosságát kiemelni, hogy tiszta körülmények között nyerjünk érmeket, érjünk el szép helyezéseket, és valóban győzzön a jobb” - mondta a MOB első embere.
A lehetséges aranyérmesek közé tartozik a férfi vízilabda-válogatott, amely címvédőként rajtol Londonban.
„Remélem, az én jó játékom is segít abban, hogy odaérjünk az első négy hely egyikére" - mondta Steinmetz Ádám, a 2004-es athéni játékokon első együttes centere, aki négy esztendeje, Pekingben nem volt ott az olimpián, most viszont jó eséllyel tagja lesz a brit fővárosban vízbe szálló nemzeti csapatnak. - Londonban a napi forma dönthet, kis különbségek vannak csupán a legjobb négy-öt csapat között. Én úgy látom, hogy viszonylag jó az esélyünk a címvédésre.”
A szintén Vasas-pólós Nagy Viktor kapusnak az első olimpiája lehet az idei: „A célom az, hogy kijussak Londonba, s ha már ott vagyok, minél eredményesebben segítsem a csapatot. Jósolgatni nem szeretek, inkább úgy fogalmaznék, hogy a döntő a cél, ott meg már csak egy meccs van vissza... Jónéhány válogatott akad persze, amely nem akarja hagyni, hogy ismét Magyarország legyen az olimpiai bajnok, de én a mi csapatunkat nagyon erősnek, a címvédésre is esélyesnek tartom” - mondta.
Az úszók közül az egyik legtöbbre taksált magyar az olimpiai ezüstöt már hármat is nyert, világ- és Európa-bajnok Cseh László.
„Londonban magamtól a legtöbbet 400 vegyesen várom, ahol tudom, hogy a két amerikai klasszis, Phelps és Lochte is indul, s a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps elsősorban az őt már többször is megfricskázó honfitársát akarja majd megverni, velem tán nem is számol. Lehet, hogy nem sikerül legyőznöm őket, ám akkor sincs tragédia, ha így alakul a dolog. Mindenesetre én azt gondolom, hogy igenis bele tudok szólni kettejük küzdelmébe, mert természetesen azért megyek az olimpiára, hogy nyerjek” – mondta a Kőbánya SC kiválósága, aki klubtársától, a 20. születésnapját múlt héten, péntek 13-án ünnepelt Bernek Pétertől vár kiugró eredményt Londonban.
„Világbajnoki tizedik már voltam, két helyet meg csak tudok javulni, s akkor döntőt úszhatok az olimpián 200 háton. A döntőben pedig már akármi megeshet.” - fogalmazott óvatos derűlátással a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Bernek.
A margitszigeti villásreggelin jelen volt még Gyurta Dániel úszó, Sastin Marianna, Deák Bárdos Mihály és Módos Péter birkózók, Káté Gyula és Harcsa Zoltán ökölvívók, Dombi Rudolf és Molnár Péter kajakozók, Kiss Gergő, Hárai Balázs, Gór Nagy Miklós vízilabdázók, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Kasza Róbert öttusázók, Simon Béla és Juhász Adrián evezősök, Joó Abigél és Karakas Hedvig judósok, Lovassy Krisztián kerékpáros, valamint Harsányi Gergely, Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, Császár Gábor, Schuch Timuzsin, Laluska Balázs és Fazekas Nándor kézilabdázók.
A MOB vezetőségéből Leyrer Richárd és Magyar Zoltán alelnökök, Molnár Zoltán főtitkár, Dávid Imre, a Felügyelő Bizottság elnöke, Szabó Tünde és Kamuti Jenő elnökségi tagok, Szabó Bence sportigazgató, Varga Andrea gazdasági igazgató, Mihók Ildikó marketing igazgató és Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára vettek részt a kötetlen, jó hangulatú eseményen.
Keresés