Kadet taekwondo vb: Berei Béla ötödik
Bár vasárnap fejeződik csak be az első taekwondo kadet világbajnokság, a mieinknek ez már szombaton véget ért.
Az Azerbajdzsánban történtekről Patakfalvy Miklós, a szövetség elnöke számolt be:
„Az első kadet világbajnokság nyitónapján nem volt érdekeltségünk, így nyugodtan figyelhettük a mezőnyt, a bírók szemléletét, és gyűjtögethettünk egyéb, kisebb-nagyobb, de mégis fontos információkat.
Azt könnyű volt realizálni, hogy melyik országok versenyzői dominálnak. Nagy meglepetés nem ért bennünket, a kadeteknél is azok a nációk vitték a prímet, akik a felnőtteknél és az ifiknél is meghatározóak. Különösen az irániak remekeltek, de a hazaiak is szépen teljesítettek, az oroszok, az amerikaiak, és persze a koreaiak is. Jutott még érem a szerbeknek, az ukránoknak, olaszoknak, németeknek. Bár aranyat csak egyet szerzett európai ország, nem volt vitás, hogy az öreg kontinenst képviseli a legtöbb ország, és a színvonal is ennek megfelelően nagyon magas.
A második versenynapon léptek először küzdőtérre a magyarok.
A legnagyobb magyar sikert a 49 kg-os fiúk között Berei Béla érte el.
A magyar fiatal egészen a negyeddöntőig menetelt. Ott a német Goekce várta sportolónkat.
Az első menetben felváltva estek a találatok, és mindössze egypontos vezetést szerzett a német fiú (2-3). A második menetben sajnos Béla nem tudta a lépést tartani ellenfelével, aki fej és testtalálatokkal 8-4-re elhúzott. Úgy tűnt, versenyzőnk kicsit elfáradt, és a német a harmadik menetben szinte tetszés szerint szerezte a találatokat. A meccs végül 18-6-os német győzelemmel ért véget, de a fiatal magyar minden dicséretet megérdemel.
Béla remekül menetelt, és a kedvező sorsolás lehetőségeit maximálisan kihasználva, Mércse Attila keretedző utasításait pontosan betartva, végül a pontszerző, ötödik helyen végzett.
A további magyar versenyzők Patakfalvy Luca, Egyházas András és Szivák Milán nem jutott be a legjobbak közé.
Egy nappal a verseny vége előtt bátran megállapíthatjuk, hogy egy nagyszerű színvonalú világbajnokságon fiataljaink tisztességgel helytálltak. Négy versenyzőnk egy ötödik, két kilencedik helyet szerezett és kicsi szerencsével, ennél jobb eredmény is összejöhetett volna. A rendezők, szervezők minden szempontból kitettek magukért. Látványos, elegáns világbajnokság résztvevői voltunk. Vendégszeretetük, figyelmességük példaértékű volt.
A verseny minden szempontból megfelelt egy olimpiai sportággal szemben támasztott követelményeknek. A sportcsarnok ideális helyszínnek bizonyult.
Bízhatunk benne, hogy ennek a korosztálynak az intenzív versenyzésbe való bekapcsolása ezen a szinten is beváltott, talán meg is haladt minden várakozást.
Bebizonyosodott, hogy nincsenek csodák, változatlanul azok az országok játszották a meghatározó szerepet a kadeteknél is, akik a többi korosztálynál dominálnak.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés