LEN-delegáció - „Minden rendben!”
Hattagú delegáció” vizsgáztatta” az elmúlt két nap során Debrecenben a május 21-27. közötti úszó Európa-bajnokság helyszínét. Az Európai Úszó Szövetség szakemberei elégedettek a tapasztaltakkal, erről Szakadáti László, a szervezet igazgatója tájékoztatta hírszolgálatunkat:
„Nagyon fontos volt, hogy másfél hónappal az EB előtt megbeszéljük a legfontosabb dolgokat. Tisztázatlan kérdések gyakorlatilag nem is maradtak, tényleg minden nagyon simán ment és minden a helyére került. A szervezőbizottság nagyon intenzíven dolgozik azon, hogy sikeres legyen a májusi Eb.
A legfontosabb, egyben legizgalmasabb kérdés a mostani tárgyalásaink során a szállás és szállítás témája volt. A szervezőbizottság – kötelezően - átment egy közbeszerzési eljáráson, ami ennyi idő alatt önmagában is bravúr. Ez a folyamat némileg lassította a csapatok szállásfoglalásait, mostanra azonban mindenkinek van megfelelő szálláshelye és gyakorlatilag megteltek a szállodák.
A helyszíni szemlénk másik fontos területe a marketing és televízió kérdése volt. Tisztáztunk apró logisztikai ügyeket is. Felmerültek kérdőjelek például az eredményjelzővel kapcsolatban. Azért volt jó, hogy itt voltunk és bejárhattuk az uszodát, mert így mindent láttunk és már az Európa-bajnokság helyszínén tudtuk tisztázni a felmerülő problémákat.
Tíz napirendi pontja volt az egyeztetésnek a versenyprogramtól kezdve a technikai dolgokon, a VIP-helyiségen, az önkénteseken át egészen a lebonyolításig és mindent aprólékosan megbeszéltünk. Méricskéltünk a medencében, hiszen végleg el kellett döntenünk, hogy 10 vagy 8 pályán lehet-e megrendezni az Eb-t. Ez is eldőlt, a mérések bebizonyították, hogy csakis nyolc pályán lehet úszni. Bejártuk az éremátadó ceremónia helyszínét, pontosítottuk annak hátterét, s minden más dizájnelemet is.
A legizgalmasabb téma a két nap alatt az volt, hogy a sajtó és a különböző televízió társaságok Debrecenbe érkező munkatársait hová tudjuk elhelyezni. Számos nagy tévé jelezte részvételét nagyon népes delegációval.
Például a német ARD, az olasz Rai vagy a francia tévé 25-85 fős stábbal fog dolgozni. Az, hogy ilyen nagy számban érkeznek, komoly terhelést jelent az elhelyezésben.
Arról nem is beszélve, hogy igen különleges igényeik és kívánságaik vannak. Kis túlzással mindenki 5 méterre akar lakni az uszodától, lehetőleg 7 csillagos szállodában. Nehezen értik meg azt, hogy egy 250 ezres városban végesek a szállodai kapacitások. Úgyhogy ezzel kapcsolatban folyik még egy kis bűvészkedés. Mindenki azon dolgozik, hogy segítsünk megtalálni a lehető legjobb megoldást és úgy látom, hogy ebben is jó úton haladunk.
Én már el is képzeltem, hogy a Debreceni Sportuszoda éppen azért számít különleges helyszínnek, mert kisebb méretei miatt mindenhova lelátókat építenek. A parton sem túl sok a hely, így aztán az egész olyan lesz, mint egy nagy katlan! Szerintem ez a környezet fantasztikus hangulatot fog biztosítani. Már alig várom, hogy elkezdődjön az Európa-bajnokság.”
A dán világbajnokok kihagyják az EB-t
Lotte Friis és Jeanette Ottesen is kihagyja a debreceni úszó Európa-bajnokságot - a dán úszó válogatott inkább az olimpiára koncentrál.
A világbajnokok (Lotte Friis, Jeanette Ottesen) köré épülő dán úszó válogatott kihagyja a május végén Debrecenben sorra kerülő nagymedencés úszó Európa-bajnokságot.
"Edzéstechnikai megfontolásokból nincs nagyon értelme az olimpia előtt nem sokkal elutaznunk egy Eb-re" - indokolta röviden a dán "Politiken" című napilapnak nyilatkozva Lars Sörensen a dánok főedzője, hogy tanítványai miért maradnak távol a magyarországi eseménytől.
A hírek szerint több nagy európai úszónemzet (így a britek és a franciák is) várhatóan tartalékos csapattal érkezik Debrecenbe, a német úszó válogatott ugyanakkor a legerősebb csapatával (a 32 úszót felvonultató előzetes nevezési listán az igazi szupersztárok, így Britta Steffen és Paul Biedermann is megtalálható) érkezik a cívis fővárosba.
(Forrás: szervező bizottság, MTI)
Keresés