Meghalt Vad Dezső, a MOB korábbi sajtófőnöke
Hosszantartó betegségben, július 28-án este elhunyt Vad Dezső - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját. Az egykori kiváló teniszező, Aranytollal kitüntetett sportújságíró korábban hosszú éveken keresztül látta el a MOB sajtófőnöki feladatait. 89 éves volt.
Az 1929. március 9-én született Vad Dezsőnek már fiatalon megmutatkozott tenisztehetsége, az ifjúságiak mezőnyében hamar a legobbak között tartották számon. A korabeli lapok úgy fogalmaznak 1944-ben a BBTE játékosával kapcsolatban: "a tizenöt éves Vad Dezső olyan küzdőképességgel rendelkezik, hogy nagyon sok már befutott „csillagunk” tanulhatna tőle!". Az ifik között ranglistavezető is volt. Legnagyobb sikereként 1948-ban, Wimbledonban, az angol nyílt teniszbajnokság ifjúsági versenyében egészen a döntőig menetelt. Az 1951-es nyári egyetemi vb-n, Berlinben aranyérmes lett. A tenisz mellett röplabdában is sikeres tudott lenni.
Vad Dezső újságíróként évtizedeken keresztül több lapnak - többek közt az akkori nevén Népsportnak - dolgozott, könyvek, kiadványok szerzője, társszerzője, szerkesztője; munkásságát Aranytollal, MOB Érdeméremmel (2001) és Médiadíjjal (1997) jutalmazták, elismerést kapott a Magyar Távirati Irodától is.
A Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke, 1992-től 2004-ig az olimpiákon a Magyar Csapat sajtóattaséja. Később a MOB kiadványainak és honlapjának szerkesztője; utolsó éveiben is a MOB kiadásában megjelent Sportévkönyv egyik szerzője.
Ameddig egészsége engedte, titkárként aktív résztvevője volt a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek.
Vad Dezső az utolsó heteit kórházban töltötte, idős felesége naponta látogatta. Szombaton késő este érte a halál...
(MOB, fotó: MTI/Földi Imre, Illyés Tibor)
Keresés