Sík Márton és Magony Szilvi K2 200 méteren
Magony Szilvi váltotta a kajakos olimpikon Beé Istvánt az egyik délutáni edzés során.
A Túrakommandó csapata, ugyanis ezúttal Szegeden és környékén járt. A városnézős programból pedig nem hiányozhatott az, hogy a csapat kilátogasson a Nemzeti Kajak-kenu és evezős Központba, ahol jelenleg is nagy erőkkel zajlik az Olimpiára való felkészülés. Bár a kajak egyes nem lesz a túrázó csapat erőssége, a kajak kettes Sík Márton olimpikon vezetésével meghozta a várva várt sikert. Magony Szilvivel ugyan rekordot nem döntöttek, de az előírt 200 métert teljesítették.
Ez alkalommal is kalandosra sikerült a Túrakommandó című műsorának e heti felvétele. A csapat ugyanis azon túl, hogy meglátogatta Európa leghosszabb sövénylabirintusát, barangolt Szeged belvárosában és még a papucskészítés fortélyaiba is belekóstolt, még arra is szakított időt, hogy kilátogasson a Nemzeti Kajak-kenu és evezős Központba.
Nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy néz ki egy versenykajak, és hogy miképp zajlik az olimpiára való felkészülés. Marci ugyan említette, hogy ne túrakajakozásra készüljünk, hiszen ez annál sokkal borulékonyabb! Képzeljünk el egy 5 méter hosszú, mindössze 12 kg-os csónakot, melynek vízzel érintkező szakasza mindössze 30 cm…. A srácok említették is, hogy ehhez jobb már gyermekkorban hozzászokni! Most már értem miért… - mondta nevetve Magony Szilvi…
Amikor ígéretet tettem arra Szilvinek, hogy elviszem a kajakkal egy körre, utána meg is bántam… Őszintén szólva nagyon régen nem borultam, és tartottam attól, hogy nem tudom, majd egyenesben tartani a „csónakot”. De Szilvi szerencsére megfogadta minden tanácsomat, így a nagy szél és hullámzó víz ellenére is megúsztuk szárazon a programot. – mondta mosolyogva Sík Márton olimpikon.
A műsort megtekinthetik június 2-án délután 1 órától a Story 4-en.
(Forrás: Story 4)
Keresés