Taekwondo: Még ketten reménykedhetnek nankingi olimpiai kvótában
Három magyar juniorkorú versenyző érdekelt a Tajpejben zajló II. Ifjúsági Olimpia kvalifikációs tornáján. Csütörtökön Patakfalvy Csenge lépett pástra, de hamar búcsúzott. Pénteken Práth Balázs és Debreczeni Milán vívhatja ki a nanjingi kvótát.
Az első versenynapon lépett küzdőtérre a lányok 49 kg-os kategóriájában Patakfalvy Csenge a Nemzeti Sport Arénában.
Sorsolása elég jónak tűnt, bár ebben a korosztályban születtek már olyan meglepetések, melyekre a szakemberek legvadabb álmaikban sem számítottak.
Csengének egy hondurasi ellenfelet sorsoltak, és bemérkőző volt a legjobb harminckettő közé, lévén, negyvenketten voltak a súlycsoportban.
A legjobb tizenhatba jutásig a mérkőzésidő csak másfél perc volt menetenként és mindössze harminc másodperc pihenőidő jutott a három etap közé.
– Ezért nagyon oda kellett figyelni, hiszen jóval kevesebb idő állt rendelkezésre mind a pontszerzésre, a taktika érvényesítésére, mind a pihenésre – adott háttérmagyarázatot a magyar szövetség helyszínen tartózkodó elnök, Patakfalvy Miklós.
–A közép-, illetve dél-amerikai versenyzőkről eddigi tapasztalataink alapján megállapítható, hogy általában jók, de inkább a mexikói, brazil, argentin sportolók viszik a prímet a kontinensen.
Ettől függetlenül lehetett arra számítani, hogy harcos leányzóval kell versenyzőnknek szembenéznie. Ebben nem is csalatkoztunk. Vanessa Alvarado bár egy kicsit alacsonyabb volt, de ez cseppet sem zavarta őt, és rögtön támadólag lépett fel. Csengén kis megilletődöttség érződött, ami természetesen kihatott a teljesítményére is. Kereste a távolságot, kereste a ritmust, ami bizonytalanságot az ellenfél azonnal megérzett és magához ragadta a kezdeményezést, az irányítást.
Az első menetben nem sok említésre méltó dolog történt, mindössze egy feltartó rúgás hozott pontot a hondurasinak, így az első menet vége 0-1 – részletezte az elnök a találkozót.
– A küzdelem képe a második menetben sem változott, a magyar lány óvatos próbálkozásai rendre fennakadtak az ellenfél ”feltartó” rúgásain, aki így további két pontot szerzett, amire sportolónk csak eggyel tudott válaszolni, 1-3. Az utolsó másfél percben már nem lehetett tovább várni, mennie kellett előre, ha fordítani akart. És természetesen akart, de támadás indításait nem készítette elő kellőképpen, és rendre belelépett az ellenfél feltartó-rúgásaiba, aki kihasználva a helyzetet, jelentős előnyre tett szert a menet közepére. Ekkor versenyzőnk kétségbeesett támadásokat indított egyre-másra, és egy szép fejtalálattal csökkent az ellenfél előnye. Ettől végre megjött az önbizalma és újabb és újabb rohamok indított, de ellenfele rendre elmenekült a találatok elől. Egy találatgyanús esetben a keretedző videozsűrit kért, de az értékelésnél úgy tűnt, Vanessa sikerrel húzta ki a fejét a támadásból, és nem kaptuk meg a remélt három pontot. A maradék harminc másodpercben a közép-amerikai jól taktikázva ölte Csenge próbálkozásait, és végül 9:4-re megnyerte a találkozót.
Versenyzőnk bánatosan hagyta el a pástot, hiszen verhető ellenfél bizonyult most jobbnak nála.
A hondurasi később simán nyert a finn ellenében a következő fordulóban, majd simán kikapott a későbbi harmadik helyezett azeri lánytól.
A döntőt a belga Indra Caren nyerte aranyponttal a hazaiak versenyzője előtt.
– Rendkívül bánt a vereség, messze elmaradtam attól, amit tudok – mondta lehangoltan Csenge a mérkőzés után.
– Különösen az bánt, hogy kihagytam egy ilyen nagy lehetőséget, noha a sorsolásom is egészen jó volt. Kicsit zavart, hogy rövidebb volt a menetidő, de akkor sem lett volna szabad átengednem neki a kezdeményezést.
Pénteken Práth Balázs és Debreczeni Milán javíthat a mérlegen.
– Balázsnak kicsit talán kedvezőbb a sorsolása, de mint láthattuk, nincs lefutott mérkőzés, bárkit meg lehet verni. Erre jó példa, hogy nem kis meglepetésre, a koreai sportolók rendre, nagy pontkülönbségű vereséggel jöttek le a küzdőtérről. A fiúk egészséges önbizalommal várják a megmérettetést – adott helyzetképet Patakfalvy Miklós.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés