Teljes a vízilabda férfi olimpiai mezőny
Az Edmontonban zajló férfi vízilabda olimpiai selejtezőtornán a csoportküzdelmek befejeztével a negyeddöntőben már az olimpiai részvételért küzdöttek a csapatok.
A selejtezők A-csoportjában Macedónia legyőzte Németországot, így előbbi bejutott a nyolc közé, utóbbi viszont nem, és már biztos, hogy nem vehet részt idén az olimpián.
A Kovács István szövetségi kapitány irányította románok kikaptak Montenegrótól, amely hibátlan teljesítménnyel végzett a csoportja élén, miként Spanyolország is a másikon.
A negyeddöntőben a papírforma alapján alakult két párharc eredménye, mivel Montenegro és Románia fölényesen verte riválisát. A vártnál nehezebben nyertek a spanyolok, de az ő győzelmük sem forgott veszélyben.
A házigazda Kanadaiak a görögökkel mérkőzhettek az elődöntőért, illetve az olimpiáért, tekintve, hogy a tornán négy kvalifikációs hely kiadó. Így a negyeddöntőben győztes együttesek már el is végezték azt, amiért tulajdonképpen elutaztak, a folytatás számukra onnan kezdve már csak ráadás.
A görögök mind a négy negyedben egy góllal voltak jobbak a juhar leveleseknél, így ők utazhatnak az olimpiára.
Az olimpia csoportjainak sorsolását május 5-én tartják.
FÉRFI VÍZILABDA, OLIMPIAI SELEJTEZŐ, EDMONTON 5. JÁTÉKNAP
A-CSOPORT: Montenegró–Románia 14–8 (3–2, 5–2, 3–3, 3–1), Macedónia–Németország 6–4 (0–2, 2–1, 4–1, 0–0), Görögország–Hollandia 14–5 (2–1, 3–0, 4–1, 5–3)
A végeredmény: 1. Montenegró 10, 2. Románia 6, 3. Görögország, 4. Macedónia 4, 5. Németország 2, 6. Hollandia 0
B-CSOPORT: Spanyolország–Kanada 8–6 (2–2, 1–2, 3–0, 3–2), Brazília–Törökország 11–11 (5–2, 3–5, 1–2, 2–2). Szabadnapos: Argentína
A végeredmény: 1. Spanyolország 8, 2. Kanada 6, 3. Brazília 3, 4. Törökország 2, 5. Argentína 1
Negyeddöntő:
Montenegró–Törökország 19:6 (4–1, 4–1, 7–3, 4–1)
Görögország–Kanada 10:6 (2-1, 2-1, 4-3, 2-1)
Románia–Brazília 19:8 (4-0, 5-2, 6-1, 4-5)
Macedónia–Spanyolország 7:11 (3-2, 0-3, 1-3, 3-3)
Az elődöntő párosítása:
Montenegro-Görögország
Románia-Spanyolország
A londoni olimpia férfi tornájának mezőnye:
Nagy-Britannia (házigazda), Szerbia (világ-liga), Olaszország, Horvátország, Magyarország (világbajnokság), Egyesült Államok (Pan-amerikai játékok), Kazahsztán (Ázsia), Ausztrália (Óceania), Montenegró, Görögország, Románia, Spanyolország (kvalifikációs torna)
Keresés