Olimpiai kvalifikációs vb: Három magyar ökölvívó már a nyolcaddöntőben
Csütörtökön ismét egy selejtező nap, négy magyar ökölvívó szereplésével az ifjúsági világbajnokságon Szófiában.
A koreográfia hasonló a szerdai naphoz. Reggel egy lány, délután és este összesen három fiú lépett a szorítóba. A kezdés nem volt olyan biztató a lányoknál, mint szerdán.
Az 51 kg-os mezőnyben Furó Virág (kékben) bátran kezdett a francia Mailys Gangloff ellen, és ez okozta a vesztét is: a második menetben egy pontosan irányzott ütés végén kiszámolták a magyar lányt. Technikai KO, Furó kiesett a további küzdelmekből.
Délután az 52 kg-os Tar Sándor (kékben) már másodszor lépett szorítóba a világbajnokságon, a 32 között a vietnami Do Van Tien volt az ellenfele. Az első menetet még a bírók is többféleképpen pontozták, de később egyre inkább az történt a szorítóban, amit a magyar fiú szeretett volna. A 3. menetben még rá is számoltak ázsiai ellenfelére. A vége 3:0-s magyar győzelem, két bírónál 30:27, egynél 29:28 arányban.
A 16 között 20-án délelőtt öklözik az ukrán Zsan Nsimirimana ellen a tatabányai fiú.
Egy kicsit féltették a szakemberek a +91 kg-os súlycsoport magyar indulóját, Komor Lászlót (pirosban), hiszen nem örömteli hazai közönség előtt ringbe lépő bolgár ellen küzdeni. Nos, a magyar ökölvívó nem ijedt meg Dimitar Bozsilovtól, sőt a 47. másodpercben már az ő technikai KO győzelmét hirdette ki a bíró. Komor következő ellenfele a boszniai Daso Simeinovic lesz 21-én este.
Az esti programban szerepelt a 91 kg-os Kocze Artur (pirosban) a nigéria Kazeem Isiaka ellen. A magyar fiú végig fölényben volt és biztosan győzött 3:0 arányban, amit a pontozói értékelés is hűen tükrözött. A három bíró 30:25, 30:25, 30:27-re értékelte Kocze teljesítményét. A 16 között a holland Thomas Oomen következik 20-án az esti programban.
Pénteken délelőtt (11:00, helyi idő szerint) a még versenyben lévő két magyar lány a negyeddöntőbe jutásért mérkőzik. 60 kg-ban Park Hi Je (koreai) - Pósta Daniella, 75 kg-ban Wojcik Elizbieta (lengyel) - Szabó Nikoletta mérkőzésre kerül sor.
A délutáni program (14:00) két magyar szereplője egyaránt a 16 közé jutásért lép a ringbe. 75 kg-ban Roochi Sadegh (ír) - Papi Bence, 64 kg-ban Tóth Richárd - Wladimir Fruhsorger (német) összecsapásra kerül sor.
A pénteki teljes program itt megtekinthető.
A mérkőzéseket a verseny honlapján online kísérhetik figyelemmel.
(Fotók: aiba.org/Flickr)
Keresés