Olimpikonok főszerepben Szegeden
Szombaton hét olimpiai és három nem olimpiai távon avattak győztest az idei harmadik világkupa versenyen Szegeden. Storcz Botond vezetőedző a viadalt felvezető sajtótájékoztatón 10 érmet jósolt a magyaroknak, nos ezt biztosan túlszárnyalják versenyzőink, hiszen a szombati finálékban három arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyerve már 8 éremnél tartanak.
Elsőként London olimpiai bajnoka, Kozák Danuta állhatott fel a dobogó legfelső fokára, miután női K-1 500 méteren több mint egy hajóval győzött az osztrák párosvilágbajnok Yvonne Schuring előtt, aki jól kihasználta az 1-es pálya adta előnyöket. A londoni bronzérmes dél-afrikai Bridgitte Hartley a "B" döntő megnyerésével volt kénytelen vigasztalódni.
„Jó volt hazai közönség előtt versenyezni, mindig jó érzés Szegeden rajthoz állni – mondta Kozák Danuta. - Még a felkészülési szakaszban járunk, van még mit csiszolni a pályámon, de elegendő időnk van erre az Európa-bajnokságig és a világbajnokságig.”
A magyar „éremgyártást” a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila folytatta, aki – ahogyan az előfutam után jósolta – ismét a szám londoni bajnokával Sebastian Brendellel vívott csatát az aranyért. Brendel ezúttal energikusabb volt, így Vajda alig több mint egy hajóval a dobogó második fokára kényszerült. A londoni bronzérmes kanadai Mark Oldershawt megelőzve a pekingi páros bronzérmes Kiss Tamás a hetedik helyen ért a célba.
„Ez jó jel, hiszen tavaly is elvert Szegeden Brendel, ellenben a világbajnokságot én nyertem meg – mosolygott Vajda. - Nekem ez volt az első versenyem, míg Brendel már túljutott a válogatón és két világkupán is rajthoz állt. Szerintem ez az ezüstérem egyáltalán nem rossz eredmény."
Nagyon jó a magyarok C-2 1000 méteren nyújtott teljesítménye is. A világbajnok Vasbányai Henrik és Mike Róbert ugyan csak az utolsó 50 méteren verte vissza a német duó támadását, de ismét bizonyították, hogy jó úton haladnak a felkészülésben. Ebben a számban London arany és ezüstérmes duója nem állt rajthoz, de a bronzérmes Alekszej Kotovoshkow, Ilya Pervukhin duó csak a hatodik helyen ért a célba.
„A rajtunk végre összeállt, így az elején nem kell belefeszülnünk. Az idény elején járunk és erre az alapra lehet építkezni” - mondta Vasbányai Henrik. Csattanóként másik egységünk, az idén először összetérdelő Varga Dávid, Vass András is érmet lapátolt össze, a fiúk harmadikként borultak be a vízbe a célvonalon.
„Nem tudtuk már megtartani a hajót, és elsőre jónak tűnt a borulás, de annyira ki voltunk fulladva, hogy nehéz volt megkapaszkodnunk” - mondta Varga Dávid.
„Ez volt az első versenyünk Dáviddal, ez a harmadik hely jó visszajelzés, remélem izgalmassá tudjuk majd tenni a válogatót Henrikék ellenében” - tette hozzá Vass András.
Férfi K-4 1000 méteren remek pályát ment az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű hajó, amely azonban minimális különbséggel kikapott a kettes pályán becsúszó olimpiai bajnok ausztrál hajótól.
„Aki ismeri a Maty-ért, az tudja, hogy a fenti pálya mennyit jelent, és ez kedvezett az ausztráloknak. Szerintem nagyon jól együtt voltunk a srácokkal, jól ki tudtuk evezni magunkat. Kezdetnek ez az ezüstérem tökéletes” - magyarázta Pauman Dániel.
Férfi K-2 1000 méteren a litván egység húzta maga mögött a mezőnyt, amelyben ígéretes helyen lapátolt a Dombi, Kökény olimpiai bajnok duó. A hajrában a francia és a német kettős is megelőzte az erejükkel elkészülő litvánokat, a mieink viszont nem, így szoros csatában ugyan, de lemaradtak a dobogóról.
Magyar résztvevő nélkül rendezték a férfiak K1 1000m fináléját, ahol a londoni olimpia bronzérmese a német Max Hoff nyert két ausztrál olimpiai bajnok Murray Stewart és Ken Wallace előtt.
Nem volt magyar egység a női K2 500m fináléjában sem. Itt két világbajnok alkotta brit pár győzött a londoni bronzérmes lengyel Beata Mikolajczyk, Karolina Naja duó előtt.
A nem olimpiai számok közül női K-2 1000 méteren egy arany- és egy ezüstérem termett a magyaroknak. A házi ütközetben Farkasdi Ramóna és Nagy Flóra az utolsó métereken hajrázta le a Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra kettőst.
„Igyekeztünk Flórával csőlátással versenyezni, próbáltuk kizárni a külvilágot és csak magunkra koncentrálni. És ez nagyon jól bevált” - mondta az ifjúsági olimpiai bajnok győri Farkasdi Ramóna.
Fiatal férfi kenu négyesünk sem távozott üres kézzel Szegedtől, Sarudi Pál, Devecseri Ádám, Forgó Christopher és Androkity Marcell bronzérmes lett.
K-4 1000 méteren a Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila összetételű négyes, míg női K-1 1000 méteren Medveczky Erika lett negyedik. Kárász Anna K-1 500 méteren, a Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor C-4 1000 méteres B-egységünk az ötödik és Csay Renáta K-1 1000 méteren a 7. helyen zárt.
Jól szerepeltek a magyar egységek a délutáni programban. Ekkor rendezték a női K-4 500 métert, valamint a 200 méteres versenyek elő- és középfutamait.
Az olimpiai bajnok Kovács Katalint és Fazekas Zur-Krisztián nélkülöző új összetételű magyar női négyes 500m-en Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összeállításban jól mutatkozott be, több mint egy hajóval nyerte meg előfutamát, így magabiztosan lépett tovább a vasárnapi fináléba.
Remek teljesítménnyel rukkolt elő Dudás Miklós is K-1 200 méteren, a középfutamból a második legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléra, amelyben ott lesz az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor is, aki a legjobb harmadik idővel került be a döntőbe.
K-2 200 méteren Molnár Péter és Bán Kristóf is készülhet a fináléra, Horváth Bencét és Szomolányi Mátét ugyanakkor egy hajszál választotta el a bravúrtól.
Vad Ninetta meggyőző produkciója alapján akár a dobogóra is pályázhat majd K-1 200 méteren, míg a kenusok között Lantos Ádám mutatta meg, hogy nem a véletlen műve volt a milánói világkupán megszerzett bronzérme.
Lantos egyébként Nagy Péterrel is beverekedte magát a döntőbe, amelyben ott lesz egy fiatal páros is, Khaut Kristóf és Hajdu Jonatán.
A nők párosversenyében is lesz magyar érdekeltség, a közönség Hagymási Anitáért és Rékáért szoríthat majd a döntőben.
Vasárnap 16 fináléra kerül sor a Maty-éren.
Eredmények:
Olimpiai távon:
Férfiak:
1000m:
K-1: 1. Max Hoff (Németország) 3:36.761 p., 2. Murray Stewart (Ausztrália) 3:38.291, 3. Ken Wallace (Ausztrália) 3:38.675,...12. (B-döntőben 3.) Schenk Áron 3:45.402
K-2: 1. Arnaud Hybois, Etienne Hubert (Franciaország) 3:23.615, 2. Marcus Gross, Max Rendschmidt (Németország) 3:23.651, 3. Andrej Olijnik, Ricardas Nekriosius (Litvánia) 3:24.029, 4. Dombi Rudolf, Kökény Roland 3:24.269,...10. (B-döntőben 1.) Petrovics Máté, Gere Bálint 3:28.453
K-4: 1. Ausztrália (David Smith / Jacob Clear / Murray Stewart / Tate Smith) 2:59.926 p., 2. Magyarország A (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 3:00.058, 3. Szerbia (Ervin Holpert / Dejan Terzic / Simo Boltic / Vladimir Torubarov) 3:00.424, 4. Magyarország B (Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila) 3:02.308
C-1: 1. Sebastian Brendel (Németország) 4:02.537 p., 2. Vajda Attila 4:03.995, 3. Sergiu Craciun (Olaszország) 4:05.843, ...7. Kiss Tamás 4:10.397
C-2: 1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:45.613, 2. Ronald Verch, Yul Oeltze (Németország) 3:45.727, 3. Varga Dávid, Vass András 3:46.873
Nők:
500m:
K-1: 1. Kozák Danuta 1:53.433 p, 2. Yvonne Schurring (Ausztria) 1:55.605, 3. Teresa Portela (Portugália) 1:56.319, ...5. Kárász Anna 1:57.363
K-2: 1. Lani Belcher, Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 1:45.464 p., 2. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:45.944, 3. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 1:46.916
Nem olimpiai számok:
1000m:
Férfiak:
C-4: 1. Franciaország (Mathieu Beugnet / Romain Beugnet / Adrien Bart / Stephane Hascoet) 3:33.256 p., 2. Oroszország (Kirill Shamshurin / Rasul Ishmukhamedov / Alexey Bovdurets / Ivan Dubovoy) 3:34.780, 3. Magyarország B (Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell) 3:34.78,...5. Magyarország A (Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor) 3:36.286
Nők:
K-1: 1. Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 4:15.982 p., 2. Sofia Paldanius (Svédország) 4:16.228, 3. Csou Jü (Kína) 4:16.612, 4. Medveczky Erika 4:17.134,...7. Csay Renáta 4:22.054
K- 2: 1. Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna 3:53.945 p., 2. Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra 3:54.329, 3. Anne Knorr, Melanie Gebhardt (Németország) 3:55.835
A vasárnapi program:
10:02 K1 férfiak 500m
10:08 K4 nők 500m
10:14 C1 férfiak 500m
10:25 K1 férfiak 200m
10:30 C1 férfiak 200m
10:35 K1 nők 200m
10:40 C1 nők 200m
10:45 K2 férfiak 200m
10:50 C2 férfiak 200m
10:55 K2 nők 200m
13:30 K2 férfiak 500m
13:35 C2 férfiak 500m
13:40 C2 nők 500m
14:20 C1 férfiak 5000m
14:50 K1 nők 5000m
15:20 K1 férfiak 5000m
(Forrás: MOB-bl, MTI, fotók: Kovács Anikó és delmagyar.hu)
Keresés