Öt olimpiai éremmel számolnak a kajak-kenusok
Nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést a 2020-as ötkarikás játékokra, amelyen öt érmet remél a szövetség – árulta el a kajak-kenusok elnöke, Schmidt Gábor, aki maga is ott volt a japán terepszemlén.
„Amikor utaztunk, nekem is kicsit furcsa volt, hogy alig jöttünk haza Rióból, és már Japánba tartunk” – kezdte az M1 Ma Este című műsorában Schmidt Gábor, aki kellemes benyomásokkal tért haza a szövetség terepszemléjéről.
A delegáció pályabejáráson járt, illetve olyan helyszíneket keresett, amelyek az akklimatizációt segítik, ez ugyanis még nagyobb jelentőséggel bír majd, mint 2016-ban Brazília esetében. Nemcsak a jelentős, hét órás időeltolódás, de a magas páratartalom és az akár az étkezésben is megfogható kulturális különbségek is nehezítik majd a sportolók dolgát – mondta.
A szövetség elnöke Hüttner Csaba kapitánnyal és Berégi Péterrel, a mieink szervezési igazgatójával járt a japán fővárosban, és még épülő, de impozáns helyszínről számolt be. „Ez egy kikötői öböl, egy kikötő részt választanak le” – mondta, és a látottak alapján úgy véli, fantasztikus olimpiára számíthatunk.
A japán szövetséggel konzultálva négy akklimatizációs helyszínt néztek meg, az egyelőre legjobbnak vélt a versenyhelyszíntől 800 kilométerre van, ami ijesztőnek tűnhet első hallásra, de repülővel egy óra tíz perc, és ott csak felveszik a ritmust a sportolók. „Azt hiszem, hogy ez a helyszín alkalmas lehet arra, hogy az utolsó simításokat, az átállást, a pályamenéseket az edzők elvégezzék, és így csak az utolsó pillanatban megyünk majd a tokiói pályára.”
Jövő héten a hazai edzőkkel is megosztják a tapasztalatokat, és az a terv, hogy 2018-ban egy úgynevezett tesztcsapat ismét meglátogatja a felkelő nap országát, egy évvel később pedig egy tesztversenyen is szeretnének részt venni az olimpia helyszínén.
Schmidt Gábor elárulta, Hüttner Csaba szövetségi kapitány öt éremmel, közte kettő arannyal számol a négyéves felkészülési programjában, és ezt teljesíthető célnak véli az elnök is.
A teljes interjú ide kattinva megtekinthető.
(M1-m4sport.hu)
Keresés