OTP Lovas világkupa: Dél-afrikai siker díjugratásban, magyar fogathajtásban
A dél-afrikai Oliver Lazarus nyerte a Papp László Sportarénában zajló Lovas világkupa szombaton rendezett díjugrató vk-fordulóját.
A 45 fős mezőnyből kilencen teljesítették hibátlanul és limitidőn belül a pályát, köztük két magyar is, Szász Sándor és ifjabb Szabó Gábor.
Az összevetésben aztán Oliver Lazarus bizonyult a leggyorsabbnak, míg legjobb magyarként Szász - Ferrana nyergében - negyedik lett, Szabó pedig Timpex Centtel ötödikként zárt.
A pénteki minősítő versenyen győztes brit Allen Whitaker második, míg az egy nappal ezelőtt mögötte második olasz Emanuele Gaudiano harmadik lett.
A fogathajtók bemelegítő versenyszámában a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József nyert a hollandok élő legendája, Ysbrand Chardon előtt. Rajtuk kívül a másik öt versenyzőnek egyaránt volt legalább két verőhibája, amelyek egyenként öt másodperces büntetést jelentettek.
A harmadik ezúttal Osztertág Kristóf lett. A vasárnapi vk-fordulón a mostani végeredmény alapján fordított sorrendben indulnak majd a versenyzők, azaz utolsóként Dobrovitz. A legjobb három jut majd az összevetésbe.
(Forrás: MTI)
Keresés