Peking aktívan készül 2022-re - hírcsokor az előkészületekről
Miközben alig 1 év van hátra a tokiói olimpiáig, egy másik Távol-Keleti ország, Kína már a 2022-es játékokra készül. A napokban több fontos fejleményről adtak tájékoztatást a szervezők, ezekből válogattunk most.
Felpezsdül az éjszakai élet
Peking egy olyan tervezetet indított útjára, melynek célja a város éjszakai életének serkentése a 2022-es téli olimpiára.
2021 végére éjjeli üzleti- és lakókörzetek kialakítását tervezi a város vezetősége, melyek az új „éjszakai főváros" brand kialakításának részét képezik. Mindezek mellett éjjel-nappali büfék, könyvesboltok, mozik és kisboltok is kialakításra kerülnek majd a főváros belső és külső kerületeiben egyaránt. Elsőként Tiantongyuan és Huilongguan körzetei válhatnak az új fejlesztések haszonélvezőivé.
A tervek között szerepel, hogy Peking több fő látványossága, például a Nyári Palota, az Ég temploma, vagy az Olympic Forest Park is meghosszabbítja nyitva tartási idejét 1-2 órával. A város emellett az 1-es és 2-es metróvonal üzemidejét is meghosszabbítaná.
Harcban a doppinggal
A napokban Pekingbe látogatott Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke. Sir Craig Reedie elégedett a kínai szervezők erőfeszítéseivel, és a zéró-toleranciával, amit a tiltott teljesítményfokozó szerek ellen alkalmaznak.
Sir Craig volt a fő előadója a Kínai Doppingellenes Ügynökség (CHINADA) nemzetközi doppingellenes tanácskozásának, amelyre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pekingi koordinációs testületének negyedik látogatása alkalmából került sor. A rendezvényen 33 ország képviselői vettek részt.
Az év elején Kína első embere, Hszi Csin-Ping ígéretet tett Thomas Bachnak, a NOB elnökének, hogy az ország „olyan tisztává teszi majd az olimpiai játékokat, akár a jeget". Ennek részeként tavaly decemberben a kommunista ország egy olyan törvényjavaslattal állt elő, amely a doppingolást bűncselekményként tartaná számon. Ez azért is érdekes, mert korábban a nemzetközi sajtó államilag támogatott doppingprogrammal vádolta Kínát.
Hszi Jin-szian, a kínai olimpiai csapat korábbi orvosa egy 2017-es interjújában azt állította, hogy közel 100 ezer sportoló volt érintett a projektben az 1980-as és 1990-es években. A WADA elnöke szerint ugyanakkor azóta drasztikus fejődés történt az országban. Az utóbbi 30 évben, mióta Kína elindította doppingellenes programját, az évenként vizsgált sportolók száma 165-ről 19 ezerre emelkedett.
„Nagyon jó látni, hogy itt, Kínában a tiltott szerek elleni küzdelem ilyen jól illeszkedik az ország sportolói programjába, a sportolók edzései és versenyei mellé. Kína több szempontból is példát mutatott, és remélem, hogy a világ más országai is követni fogják" – mondta Sir Craig.
Samaranch Pekingben
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság koordinációs testületének elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch szerint a pekingi játékok örökségi tervei fontos mérföldkövek lehetnek minden elkövetkező sportesemény számára.
A kínai fővárosban találkoztak egymással az ország és Peking vezetői, a nemzetközi sportszövetségek képviselői, valamint a kínai médiumok emberei. Samaranch szerint jelentős előrelépés történt legutóbbi látogatásuk óta.
A Koordinációs Bizottság meglátogatta Zhangjiakou és Yanqing településeit is, melyek fontos helyszínei lesznek a 2022-es játékoknak.
Samaranch szerint ugyanakkor a szervezők legnagyobb teljesítménye nem a helyszíneken, hanem az emberekre gyakorolt hatásukban testesül meg. A kínai rendezők ugyanis 300 millió honfitársukat szeretnék bevonni a téli sportok világába.
„Az örökség egy kritikus pontja annak, amit közösen alkotunk, és le vagyunk nyűgözve a tervektől" – mondta a korábbi NOB-elnök fia. „Ez viszonyítási pont lehet bármely jövőbeli sporteseménynek. A 300 millió már nem csak egy szám – ez gyakorlati realitás."
A Koordinációs Bizottság elnöke arról is biztosította a házigazdákat, hogy a NOB a jövőben is támogatni fogja előkészületeiket. „Ugyanabban a hajóban evezünk. A mi sikerünk a ti sikeretek. És a ti sikeretek a miénk" – zárta mondandóját a spanyol.
(insidethegames.biz)
Keresés