Póta búcsúzott a legjobb 32 között
Póta Georgina számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a londoni olimpia női asztalitenisz-tornáján, miután vasárnap este öt szettben kikapott a dél-koreai Park Mi Jungtól.
A világranglistán 48. Póta remekül kezdett, az első szettben mindössze három pontot engedélyezett a rangsorban 33. riválisnak. Mivel Park a női torna 16. kiemeltje, csak a verseny ezen szakaszában kapcsolódott be a küzdelembe, azaz ez volt az első meccse az olimpián. A folytatásban úgy tűnt, kezd bemelegedni, 8-3-ra elhúzott, s néhány pillanattal később ki is egyenlített. A harmadik és a negyedik szettet is az ázsiai irányította, a Berlinben légióskodó, csapatban kétszeres Európa-bajnok, 27 éves magyar csak futott az eredmény után. A játék képe 3-1 után sem változott, Póta nem tudta megnehezíteni Park dolgát, így a dél-koreai jutott a nyolcaddöntőbe.
"Az első szett simán megvolt, utána viszont sok könnyű labdát elrontott Gina, ezért ment el a meccs. Sajnáljuk, mert így a női játékosok semmi extrát nem nyújtottak ezen az olimpián. Akinél jobbak, azt megverték, de bravúrt nem tudtak bemutatni" - mondta az MTI-nek Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya.
Póta Georgina búcsújával már csak Zwickl Dániel van versenyben a magyar asztaliteniszezők közül, ő hétfőn 13 órakor lép asztalhoz a harmadik fordulóban.
(Forrás: MTI)
Eredmények:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
-------------------------------------------
Park Mi Jung (dél-koreai)-Póta Georgina 4-1 (-3, 8, 8, 6, 9)
Keresés