Elutasították a dél-koreaiak fellebbezését
A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) elutasította a dél-koreaiak fellebbezését, melyet a februári szocsi téli olimpia női műkorcsolyaversenyének döntőjében tapasztalt bíráskodás miatt nyújtottak be, írja az MTI.
A február 20-án rendezett kűrben az egyik hazai korcsolyázó, Agyelina Szotnyikova kapta a legmagasabb pontszámot a bíráktól, a rövidprogram után még az élen álló, címvédő dél-koreai Kim Ju Na pedig hiába mutatott be hibátlan produkciót, csak második lett.
A kűrök pontozása nagy vihart kavart, többen – köztük a kétszeres olimpiai bajnok német Katarina Witt – megkérdőjelezték a bírák döntését.
A Koreai Köztársaság olimpiai bizottsága az ország korcsolyázó szövetségével közösen fellebbezést nyújtott be márciusban az ISU-hoz, s ebben arra kérte a szervezetet, hogy vizsgálja ki az olimpiai döntő bíráskodását. Az ISU szerdán közölte: mivel az ázsiaiak nem közvetlenül az eredményhirdetés után adták be panaszukat, nem ad helyt annak.
A koreaiak azt is kifogásolták, hogy az egyik bíró, az orosz Alla Sehovcseva – az orosz korcsolyaszövetséget vezető Valentyin Pisszev felesége – diadala után átölelte és megcsókolta Szotnyikovát. Az ISU ezt a beadványt is elutasította.
Keresés