Szocsi 2014
Szocsi 2014 – Elmarad a grúz bojkott
Úgy tűnik, Grúzia mégsem bojkottálja a 2014-es szocsi olimpiát, így ott lesznek az grúz sportolók, ugyanakkor nem lesznek ott kormány tisztviselők.
Szocsi 2014: "Reálisan 18 versenyzővel számolunk"
A hétfői MOB elnökségi ülést követően a szocsi téli olimpián érintett sportági szakszövetségek vezetőivel szervezett közös konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság. A megbeszélésen dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Csapat vezetője elmondta, reálisan 18 versenyzővel kalkulálnak.
A cél Szocsi
Kékesi Márton a még ifjúságikorú versenyző Val Gardenán kezdte meg a versenyszezont. Idén is részese volt a FIS-tábori felkészülésnek.
Szocsi 2014: 13 magyar kvóta már biztos
Hatvankilenc nappal a téli olimpia rajtja előtt 13 versenyző helye már biztos a magyar olimpiai csapatban.
Pénteken világkupa futamon rajtol Miklós Edit
Miklós Edit már három napja a versenypályával ismerkedik a VK- futam előtt, Beaver Creek-ben.
Putyin márciusig nem engedi pihenni az olimpia lebonyolítóit
Március 18-ig, a paralimpiai játékok befejezéséig nem pihenhetnek a szocsi téli olimpia előkészítéséért és lebonyolításáért felelős orosz tisztviselők - közölte csütörtökön Szocsiban Vlagyimir Putyin.
Szocsi 2014: Az ISU hivatalosan közölte a rövidpályás gyorskorcsolyázó kvóták elosztását
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) hivatalosan jelentette meg honlapján a rövidpályás gyorskorcsolyázók kvóta elosztását a Szocsi olimpiára a három-három egyéni távon és a két váltóban.
Szocsi 2014: Miklós Edit tesztelte a Beaver Creek-i világkupa pályát
Már egy ideje az Egyesült Államokban készül Miklós Edit az alpesi idényre. Hétfőn végre a november 29-i világkupa futam pályáját is kipróbálhatta Beaver Creekben.
Szocsi 2014: Biatlonosaink megkezdik a versenyszezont
A négy fős magyar biatlon csapat az első szereplése helyszínén Svédországban tartozkodik.




















































Keresés