Rég nem látott magyar sikerek A class versenyen
A Szerbiában rendezett Európa-ranglista taekwondo versenyen örömteli magyar éremtermés született.
A Galeb Trophy-n Kotsis Edina nem talált legyőzőre, Ducz Barbara sérülten nyert ezüstérmet, és még hárman dobogóra állhattak.
Negyven ország több mint ezer versenyzője küzdött a helyezésekért déli szomszédainknál a hétvégén. A magyar csapat a Galeb Trophy-n túlteljesítetve az elvárásokat, aminek persze mindenki örült. Egy arany-, egy ezüst-, és három bronzérem volt a magyar mérleg.
Kotsis Edina négy mérkőzésen maradt veretlen, ezzel a legfényesebb medáliával gazdagodott gyűjteménye. Kiemeltként horváttal melegített be, ezt 20-10-zel abszolválta. Második mérkőzésén bosnyák lánnyal találkozott, 23-0, technikai KO. Az elődöntőben is horvát jött szembe, de simán hozta azt is, a döntőben pedig már ötödször találkozott Martina Zubcsiccsal, az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok lánnyal, akivel eddig 2-2 volt a mérlegük. Okosan, taktikusan mérkőzve, hátrányból fordítva, fejrúgásokkal egyenlített Edina. 7-7 után az aranypontot a magyar lány vitte be.
– Utoljára tavasszal a belga versenyt nyertem meg. A nyári, sikertelen vb utáni pihenőidőszakra nagy szükségem volt – nyilatkozta a friss bajnok. – Azonban ez a mindösszesen egy mérkőzés az év versenyén sok pluszt adott a Mexikóban kint töltött hosszú időszak miatt, ezért pozitív és negatív érzések is voltak bennem. A szerb versenyen most a legnehezebb a döntő volt. Tavaly az Eb-n őt vertem a négy közé jutásért. Most végig vezetett, de nagyon akartam nyerni. Hiányzott a siker érzése, az aranyérem tapintása. Lesznek még nemzetközi viadalok idén, és jövőre G1-es versenyek, valamint Európa-bajnokság következik. A sorban a nyílt horvát lesz leghamarabb, két hét múlva, ahol akár erősebb mezőny ellen kell bizonyítani.
Ducz Barbara kiemeltként első mérkőzésén oroszt vert 8-6-ra egy végig szoros, izgalmas mérkőzésen. Végig sérült térddel vívta mérkőzéseit, ami a hozzáállását dicséri. A négy között egy kemény stílusban küzdő görög ellen meccselt. Jó bírói ítéleteknek köszönhetően sikerült hátrányból fordítania. Már-már verekedésbe hajló mérkőzésen 13-9-re nyert. A döntőben is göröggel találkozott, de sérülése miatt csak kiállni tudott, a ritmust nem tudta felvenni, ezért sima mérkőzésen kikapott, de hősies teljesítménnyel nyert ezüstöt.
Lipcsei Claudia első A-class érmét szerezte. Rögtön vb-ezüstérmes orosszal kezdett, akit 14-6-ra megvert. Izraeli várt rá a folytatásban, aki egy akaratos, agresszív lány, ezt 8-6-ra hozta a magyar sportoló. Ez a csata viszont sokat kivett belőle. Az elődöntőben azzal a göröggel találkozott, aki végül Ducz Barbit verte a fináléban. A harmadik menetre Claudia elfáradt, nem tudta tartani a lépést riválisával, így bronzéremmel zárt.
Szegedi Norbertnek élete első felnőtt A-class versenye volt a mostani. Három meccset nyert. Montenegróit búcsúztatott 15-3-mal, T.K.O.-val a nyitányon. Egy régi motoros szerb sem állta útját a nyolcaddöntőben, taktikusan, 4-0-ra nyert Norbi. A négy közé jutásért hasonló kaliberű riválissal találkozott, 9-6-ra nyert, azaz elődöntős lett. Görög várt rá a fináléba jutásért, aki két fejjel alacsonyabb volt. Az utolsó menet vége előtt fordított az ellenfél, 5-4-re nyert, és ment tovább. Szegedi így is elégedett lehet a bronzéremmel.
Gadácsi Dorottya a kadet mezőnyben az első meccset tizenkét pont különbséggel, T.K.O.-val nyerte, majd a folytatásban a negyeddöntőben saját stílusát hozva tudott bronzérmes lenni. Az elődöntőből ugyanis nem tudott továbblépni. A találkozó után hosszú tanácskozást követően a küldöttség nem óvott, de több ítéletet is enyhén szólva kérdésesnek ítéltek meg. Végül minimális különbséggel Dóri lemaradt a fináléról.
Patakfalvy Luca, Sarai Ádám és Nagy Nikolett ötödikként zárt.
– Gratuláció illeti a csapatot – kezdte értékelését Tóth Balázs, edző.
– Elégedettek voltunk, hiszen a sportolók segítettek egymásnak melegíteni, igazi csapatként mozogtak, buzdították egymást. Mindenki nem nyerhet érmet, de ezt sikerült elfogadnia mindenkinek, elvárások nélkül nyújtottak segítő jobbot a másiknak. Ez a csapat lényege, és ez kezd kialakulni, ami jó irány. Ezen dolgozunk, és jó látni, hogy van értelme. Elég jó formát mutatott a válogatott, épp ezért le kell írni mindenkinek, min kell még javítani. Ez alapján tudunk készülni a következő, horvát bajnokságra. A mentális, tudásbeli hiányosságokat, taktikai elemeket és apróságokat ennek segítségével lehet korrigálni. Egyénileg mindenki odatette magát, fejben rendben voltak, és végre a bírók is kétes szituációban többnyire helyes döntést hoztak.
Keresés