Rg: A trónon a valaha volt legfiatalabb világelső
A még 16. évét sem betöltött orosz Jana Kudrjavceva (a képen) szenzációs versenyzéssel nyerte meg Kijevben a ritmikus gimnasztika-világbajnokság egyéni összetett fináléját, ezzel a sportág történetének valaha volt legfiatalabb összetett aranyérmese lett.
A hibák és meglepetések sorát hozó döntőt követően több mint két évtizede először fordult elő, hogy az első öt helyezett öt különböző országot képviseljen. Kudrjavceva mögött az ezüst az ukrán Ganna Rizatdinováé, a bronz a fehérorosz Melityina Sztanjutáé, a távol-keleti tornászok pedig sosem voltak ilyen jók összetettben: negyedik a kínai Deng Szen-jüe, ötödik a dél-koreai Szon Jeon Dzse.
Az összetett döntő hosszú évek óta a legszorosabbnak ígérkezett, hisz most – Jevgenyija Kanajeva uralkodása véget érvén – nem volt kiemelkedő versenyző a mezőnyben. Ez persze egyben óriási feszültséget is eredményezett, repültek a szerek, közel sem mindig a megfelelő helyekre. A legmegbízhatóbb versenyzők között számon tartott bolgár Szilvia Miteva végigrontotta a napot, a hazai közönségkedvenc Alina Makszimenko rögtön bakizott a legjobbjának számító buzogánygyakorlatban, és a többiek közül is sokan csatlakoztak, látván a rossz példát...
Az első számú orosz versenyző, Margarita Mamun már az első gyakorlatában bizonytalan volt, ezzel rögtön lépéshátrányba is került az érmekért hajtó Kudrjavceva, Rizatdinova, Sztanjuta hármassal szemben.Másodszorra javított, ezzel megtartotta esélyeit, hogy aztán látványosan önkezével vessen véget azoknak.
Már a bécsi Eb-n is látszott, hogy Mamun nagyon nehezen viseli a rárakott hatalmas terhet, és a vb-fináléban, élete legfontosabb versenyén össze is omlott: két rontott gyakorlatot követően még a dobogóra sem volt esélye felférni.
A rutinnal sokkal jobban álló Rizatdinova és Sztanjuta végig precízen dolgozva ért oda a dobogóra, a kérdés az utolsó szerre fordulva az volt: vajon megremeg-e az első helyen álló Jana Kudrjavceva?
Nem tette, sőt: a nap legmagasabb pontszámát kapó kiváló buzogánygyakorlatával megmutatta, nem egész tizenhat évesen is méltó (és érett) a világbajnoki koronára. Jellemző az oroszoknál eluralkodott feszültségre, hogy a kőmereven álló, egyre jegesedő tekintetű „nagyasszonyt", Irina Vinert utolsó gyakorlata előtt szinte még Kudrjavceva nyugtatta.
A hibát hibára halmozó Mamun elé befért a két távol-keleti éltornász is, meglepő sorrendben: a dél-koreaiak csalódottan vették tudomásul, hogy kedvencüket, Szon Jeon Dzset megelőzte az élete talán legjobb teljesítményét nyújtó kínai Deng Szen-jüe.
Mamunnak maradt a hatodik hely, ami rg-ben egy orosznak felér a száműzetést érő ítélettel: a mindössze 18 éves, Európa-bajnok versenyző alighanem kijátszotta magát a szakmai vezetőség kegyeiből. Tekintve a belső konkurenciát könnyen lehet, hogy Mamunt utoljára láthattuk az orosz világbajnoki csapatban – egy esélye volt, és nem bírta el a nyomást.
A nap, amely Kudrjavcevának óriási győzelmet hozott, számára rémálommal ért fel.
Az oroszok sorozatban negyedszer vitték el az összetett egyéni koronát, összességében ez az orosz rg-sek nyolcadik vb-elsősége. Rizatdinova ezüstje 2007 óta a legjobb ukrán eredmény összetettben, a bronzérmes Sztanjuta az egyetlen a jelenlegi mezőnyben, aki másodszor állhatott fel vb-dobogóra a legnagyobb presztízsű versenyszámban – 2010-ben is harmadik volt. A verseny szombaton és vasárnap a kéziszercsapatok versenyével folytatódik.
32. RITMIKUS GIMNASZTIKA-VILÁGBAJNOKSÁG, KIJEV
EGYÉNI ÖSSZETETT, világbajnok: Jana Kudrjavceva (orosz) 73.866, 2. Ganna Rizatdinova (ukrán) 73.041, 3. Melityina Sztanjuta (fehérorosz) 72.166, 4. Deng Szen-jüe (kínai) 70.374, 5. Szon Jeon Dzse (dél-koreai) 70.332, 6. Margarita Mamun (orosz) 70.290
(Forrás: NSO)
Keresés