„A legfontosabb dolog az életben az, hogy az embernek legyen egy célja, ami hajtja”
A Magyar Olimpiai Bizottság november 26-án harmadik alkalommal rendezte meg az Athlete 365 Career+, valamint az Adecco-csoport által közösen életre hívott Athlete Career Programme (ACP) rendezvényét, amely középpontjában a sportolók és a kettős életpálya-modell állnak.
A szöuli olimpiai bajnok öttusázó és sikeres coach, Mizsér Attila által tartott interaktív workshop olyan témaköröket fedett le, mint a sport és tanulás, ki vagyok én? – fedezd fel önmagad, készülj az ÉLET versenyére, valamint kapcsolatépítés és közösségi média.
Mizsér Attila részletesen ismertette a sokszínű háttérrel rendelkező résztvevőkkel az oktatás és a sport vonalán húzódó egyensúly előnyeit, annak arányos megoszlását a különböző életszakaszokban (iskola, olimpiai játékokra való felkészülés, visszavonulás után).
Az eseményen részt vett Fodor Anett, a MOB Nők a Sportban Bizottság tagja, a hétpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi, az Európa-bajnok sportlövő Csonka Zsófia, a sífutó és biatlonista Laczkó Evelin Vivien, a Nemzeti Versenysport Szövetség főkoordinátora, Holló Viktória, a korábbi sikeres kerékpározó, jelenleg a Magyar Kerékpáros Szövetség országúti kapitánya, Dér Zsolt, a szintén kerékpáros Karl Ádám, az atléta Apáti Bence, továbbá a birkózó Kiss Balázs.
A hét és fél órás interaktív program, amely a professzionális sportolók átállását tűzte ki célul, valamint tanácsokkal látta el őket a kettős életprogrammal kapcsolatban, remek alkalomnak bizonyult arra, hogy a sportemberek is megoszthassák véleményüket a témával kapcsolatban.
A maga 18 évével a legfiatalabb résztvevő, a 2017-es EYOF-on, valamint a 2018-as U18-as atlétikai Európa-bajnokságon 1500 méteren is ezüstérmes Apáti Bence szerint „a legfontosabb dolog az életben az, hogy az embernek legyen egy célja, ami hajtja. Az út csak addig számít amíg járjuk, hiszen a 3+3 és a 4+2 is 6. Az eredmény ugyanaz. Ha szereted, amit csinálsz, szereted magad és másokkal is törődsz, jó úton jársz.”
A négyszeres olimpikon, Csonka Zsófia is megnyílt a felsőoktatását végigkísérő folyamatos harcokról és a véget nem érő vitákról. Az egyéni tanterv és a módosított vizsgaidőpontok jóváhagyása számos nehézséget rejtegetett, a tanárok gyakran nem támogatták a versenyek és az olimpiai játékok egyetemi tanulmányokkal való összeegyeztetését. A sportlövő mindezek ellenére inkább a küzdelmek pozitív, karakterépítő hatását emelte ki.
Ennek okán a workshopon a résztvevők megismerkedhettek a készségek más területen történő alkalmazásával, vagyis, hogy a profi sport során szerzett készségek és tudás mennyire jól kamatoztathatók az élet más területein is. Mizsér Attila vezényletével a sportolók megvitatták a sokoldalú versenyzői profilt: azt a számtalan tulajdonságot és készséget, amelyeket a sport épít és fejleszt, például a kitartást, a következetességet, mások megértését, a toleranciát, más kultúrák és országok megismerését, a csapatjátékot, az együttműködést vagy akár az olimpiai értékeket.
Az „ismerd meg magad” feladatban az ókori görög aforizma mentén az olimpiai bajnok öttusázó kihangsúlyozta az önismeret jelentőségét, így a jelenlevők a négy alapvető személyiségjegy előnyeivel, erősségeivel és hátrányaival is megismerkedtek (bagoly, oroszlán, kutya, páva).
Az utolsó felvonásban a közösségi médiát közelítették meg újfajta felfogásban. A coach szerint érdemes az értékeket, üzeneteket tudatosan kommunikálva használni a közösségi platformokat és így megszólítani a követőbázist. Ebben rendkívül fontos szerepet játszik a kommunikációs stratégiák tanulása, a különböző platformok megfelelő használata a személyes márka építésében, valamint a rendszeres posztolás a mai social media uralta világban.
A nap végén a résztvevők visszajelzést adtak a műhely hasznosságáról. A beszámolók szerint mindenki bölcsebben és elégedettebben ment haza.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés