A MOB támogatásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Samsung Electronics
Szándéknyilatkozatot írt alá a Samsung Electronics Magyar Zrt. a Magyar Olimpiai Bizottsággal, kifejezve, hogy 2023-tól támogatja a MOB munkáját. A Samsung az élsportolókhoz hasonlóan folyamatosan a határok feszegetésével keresi az újítások lehetőségét, és tűzi ki célul maga elé a legjobb eredmények elérését. A Samsung és az olimpiai játékok kapcsolata nagy hagyományra tekint vissza, a szándéknyilatkozat aláírása biztosítja, hogy ez a hagyomány a jövőben is folytatódni fog Magyarországon is.
A Samsung Electronics már több mint 30 éve elkötelezett az olimpiai játékok támogatásában. Az 1988-as szöuli ötkarikás játékok során helyi szponzorként vállalt szerepet, majd az 1998-as naganói téli olimpia óta a vezeték nélküli kommunikációs berendezések hivatalos világszintű olimpiai partnereként, innovatív mobiltechnológiát biztosít a világ legjelentősebb sporteseményén.
„Vállalatunk célja, hogy az olimpiai család, a sportolók, a szurkolók és a fogyasztók olyan egyedülálló lehetőségekkel és újszerű technológiákkal találkozzanak, amelyek az összekapcsolódás mellett az élmények még teljesebb megélését biztosítják – mondta el Joseph Rhee, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke. – A játékok többéves szponzorálása során felhalmozott nemzetközi tudásunkkal szeretnénk lehetővé tenni a szurkolók számára, hogy ne csak érezzék és megosszák az izgalmakat, hanem ők maguk is kibontakoztassák a bennük rejlő tehetséget. A rendkívüli eredmények elérése és mások inspirálása az olimpiai mozgalom és a Samsung közös értékei.”
„A főtitkár úrnak és nekem is nagyon szép emlékeink vannak Koreáról és Szöulról, ott csúcsosodott ki a pályafutásunk – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Az olimpiai mozgalomban is nagyon kedveltük a Samsungot egészen a kezdetektől, mióta partnerségre lépett a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Korábban a mi patinás szervezetünk is együttműködött a céggel, és nagyon örültünk, hogy amikor a koreai nagykövet úr hathatós közreműködésével újra felvettük a kapcsolatot, nyitott kapukra találtunk. Köszönjük a lehetőséget, és bízunk benne, hogy gyümölcsöző lesz a küszöbön álló megállapodás, hiszen bár tiszteljük a hagyományokat és építünk rájuk, hiszünk a modern technológiában és a sporttudomány fejlesztésében, többek között ebben is segítségünkre lehet a Samsung fantasztikus tudásával és tapasztalatával. Ami pedig a két ország kapcsolatát illeti, legyen elég annyi: a napokban írtunk alá együttműködési megállapodást a Koreai Olimpiai Bizottsággal, amely segíti majd a sportolók felkészülését az olimpiára.
Magyarországon a Samsung Electronics szintén az 1998-as naganói téli olimpiai játékokkal kezdte meg együttműködését a NOB-bal. A vállalat a helyi igényekre válaszul szeretné most újból megerősíteni az olimpiai játékok támogatását Magyarországon, ahol a sport egy közös szenvedély. A szándéknyilatkozat aláírásával a Koreai Köztársaság Nagykövetsége biztos abban, hogy a két fél aktívan megkezdi az egyeztetést arról, hogyan tud a Samsung Electronics csatlakozni a magyar olimpiai mozgalomhoz az elkövetkező években, és miben tudják hatékonyan támogatni a MOB munkáját.
„Nagyköveti minőségemben nagy megelégedéssel és elismeréssel tölt el, hogy részt vehetek ezen az aláírási eseményen, és megerősítést kapok arról, hogy a két fél együttműködése a koreai-magyar kapcsolatok fejlődésének egyik tényezője és része lesz” – mondta el Park Chul-min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete.
(Samsung Electronics; MOB)
Keresés