A NOB elégedett a riói elkészületekkel
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szakemberei egy kétnapos átvizsgáláson vettek részt Rio de Janeiróban, hogy felmérjék a 2016-os nyári olimpia előkészületeit. Ez volt a NOB nyolcadik ilyen vizsgálata Rióban, így biztosítva a folyamatos haladást. A NOB képviselői elégedettek voltak a látottakkal.
A jelentés szerint kimagasló fejlődés észlelhető több területen is, főleg az épülő létesítményeken, valamint a kommunikációban és a brandingben.
Az ellenőrző bizottság tajgai két napon át vizsgálták a szervező bizottság által készített terveket, valamint tárgyaltak a bizottság, a riói önkormányzat, az állami kormányzat, a brazil szövetségi kormány és az olimpiai hatóság embereivel.
A riói piktogramok közzétételét nevezték meg, mint a branding egyik legnagyobb sikerét az elmúlt időszakban, míg a sport területén a nemzeti szövetségekkel lefolytatott tárgyalásoknak köszönhetően, már készül a helyszíni rendezési terv.
„Az, hogy a részletes helyszíni rendezési terv már készülőben van két és fél évvel a kezdés előtt, jól jelzi, hogy mennyire jól haladnak az előkészületek Rióban” – nyilatkozta Christophe Dubi, a NOB sportigazgatója.
Tovább elégedettséggel töltötte el a NOB-ot, hogy a Rió állami kormányzat mindent megtesz, hogy az olimpiai vitorlázó pályának otthont adó, Guanabara öböl a lehető legtisztább állapotba kerüljön az olimpiára.
(Rio2016.com Foto: Rio 2016/Alex Ferro)
Keresés