Az ausztrálok támogatják a 2028-as brisbane-i terveket
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) támogatja Brisbane-t és környékének városait, hogy készítsenek megvalósíthatósági tanulmányt a 2028-as nyári olimpiára - írja az insidethegames.biz sportportál.
John Coates (a fotón), az AOC elnöke pénteken elmondta, hogy a 2018-as Nemzetközösségi Játékok helyszínei közül szeretnének sokat bevonni, és az esetleges ausztrál pályázat is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) gazdaságos játékok rendezésére vonatkozó Agenda2020-as irányelvét részesítené előnyben. Azaz külön az olimpiára nem építenének számos arénát, stadiont, hanem a már meglévő létesítményeket használnák, és szükség esetén nem kizárólag egy város, hanem annak környéke is rendező lenne. Brisbane – Ausztrália harmadik legnagyobb városa – mellett Sunshine Coast és Gold Coast is otthont adna ötkarikás eseményeknek.
Az országban eddig kétszer rendeztek olimpiát: 1956-ban Melbourne-ben, 2000-ben pedig Sydneyben. A 2028-as helyszínt 2021-ben jelöli ki a NOB, a hivatalos kandidálás 2019-ben indul. A 2020-as olimpiának Tokió ad otthont. A 2024-es olimpia megrendezésére Los Angeles mellett Budapest, Párizs és Róma pályázott, ám Virginia Raggi főpolgármester szerdán visszavonta az olasz főváros támogatását, várhatóan a jövő hét közepén hozzák meg a végleges döntést. A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a 2024-es helyszínről.
(MTI-MOB, fotó: Getty Images)
Keresés