Egy női és egy férfi zászlóvivő Tokióban
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága két kulcsfontosságú döntést hozott annak érdekében, hogy a 2020-as tokiói olimpiai játékokkal kezdődően még jobban felhívják a figyelmet a nemek közti egyenlőségre a nyári ötkarikás eseményeken.
Thomas Bach, a NOB első embere úgy nyilatkozott, hogy a 48.8%-os női részvételi aránnyal a 2020-as tokiói olimpiai játékok lesz a nemek tekintetében az első kiegyensúlyozott felnőtt nyári olimpiai esemény. A NOB Végrehajtó Bizottsága úgy határozott, hogy a játékok történetében először mind a 206 nemzeti olimpiai bizottságban, valamint a menekültekből álló olimpiai csapatban is legalább egy női és egy férfi sportolónak kell lennie, továbbá a nemzeti olimpiai bizottságokra vonatkozó szabályokat is megváltoztatták, így azok már egy nőt és egy férfit jelölhetnek ki, hogy közösen vigyék nemzetük zászlaját a nyitóünnepségen.
A NOB mindenkit arra biztat, hogy éljen a lehetőséggel. A fentebb megnevezett két intézkedés egyértelmű üzenetet küld a világnak; az olimpiai játékokon tényleg megvalósul a nemek közti egyenlőség.
Hosszú út vezetett idáig, hiszen az 1900-as párizsi olimpián csupán 22 női sportoló vett részt. A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai játékokon pedig már teljesen kiegyenlített volt a nemek közti arány. A két esemény közt eltelt több mint száz évben a NOB keményen dolgozott, hogy Tokióban majd olyan olimpiát zárhassunk, ahol mindenki egyenlő.
További mérföldkő, hogy a 2012-es londoni olimpia volt az első alkalom, amikor minden nemzeti olimpiai bizottságnak sikerült legalább egy nőt küldenie ötkarikás eseményre, így Brunei, Szaúd-Arábia és Katar is megtette. Egészen ez idáig azonban arra még nem volt példa, hogy mind a 206 nemzeti olimpiai bizottság legalább egy női és egy férfi sportolót delegált volna.
Az olimpiai mozgalomban érdekelt felek pályán és azon kívül is mind azon munkálkodnak, hogy javuljon a nemek közti egyenlőség a felnőtt és az ifjúsági olimpiai játékokon, valamint a sportszervezetek alkalmazottai között és a vezetőségben. A végrehajtó bizottság mostani kezdeményezései csak megerősítik ezen elköteleződést; a NOB-ban például 46%-os a női bizottsági tagok aránya, ami rekordnak számít. 2013 óta pedig több mint megduplázódott a nők részvétele NOB bizottságain belül, hála az Olympic Agenda 2020 reformprogramnak.
(olympic.org, fotó: MOB)
Keresés