India is felveszi a kesztyűt a 2032-es játékokért
Queensland, valamint Szöul és Phenjan után India is egyre konkrétabb lépéseket tesz azért, hogy nyári olimpiai játékok házigazdájává váljon.
Nita Ambanit, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik indiai tagját a Financial Times hazája esetleg ötkarikás rendezéséről kérdezte. „Azt hiszem, minden indiai gyermek álma lenne, ha az országban láthatná a játékokat, és a hazaiak érmeit” – mondta a sportvezető, aki 2033-as nyugdíjba vonulás előtt még szeretne egy hazai olimpiai projekt szemtanúja lenni.
Megjegyzése egy évvel azután látott napvilágot, hogy az Indiai Olimpiai Bizottság (IOA) hivatalosan is bejelentette, hogy érdeklődik a 2032-es játékok rendezése iránt. A testület emellett a 2023-as NOB közgyűlést is vendégül látná Mumbaiban. A NOB legújabb pályázati intézkedései alapján szinte biztosan itt jelentenék be a 2030-as játékok házigazdáját, ez pedig a 2032-es pályázati verseny kezdetét is jelenthetné, de ez azonban a rugalmasabb határidők miatt nem tekinthető biztosnak.
Narinder Batra, az IOA elnöke és a NOB tagja 3 konkrét várost, Mumbait, Új-Delhit és Bengalurut nevezte meg, mint esetleges házigazdát. Elmondása szerint a 2026-os ifjúsági olimpia, valamint a 2030-as Ázsia Játékok iránt is érdeklődnek. Rajeev Mehta, az IOA főtitkára szerint terveik „halálosan komolyak”.
Az indiai olimpia mellett szólhat a hatalmas piac, illetve a NOB jelenlétének erősítése a világ második legnépesebb országában, ahol a sportágak királya egy ötkarikás programban nem szereplő játék, a krikett.
Kihívókban nincs hiány: az ausztrálok már meg is kezdték a tárgyalásokat a NOB-bal egy esetleges queenslandi olimpiáról, Szöul és Phenjan pedig egy történelmi, egyesült koreai projekttel szállhat versenybe a játékokért. Mellettük egyelőre Buenos Aires, Jakarta, illetve Sanghaj tekinthető komolyabb jelöltnek: utóbbi esetén már megvalósíthatósági tanulmányokon dolgoznak a szervezők. Felvetés szintjén Németország, Bologna és Firenze, Johannesburg, Kuala Lumpur és Szingapúr, Madrid, London és Kairó is felmerült korábban.
Az eddigi rendezéseket tekintve Új-Delhi 2010-ben Nemzetközösségi Játékoknak, 1983-ban pedig NOB közgyűlésnek adott otthont. Utóbbi Horst Dassler marketingreformjairól maradt emlékezetes – az ötkarikát például „a világ legkiaknázatlanabb szimbólumának” nevezte. A NOB nemzetközi szponzorációs programja ekkor született meg igazán.
(insidethegames.biz, gamesbids.com, sportbusiness.com, fotók: Twitter, Getty Images)
Keresés