Jesse Owens és a sportvilág páratlan 45 perce
Jesse Owens valószínűleg az 1936-os berlini olimpián szerzett 4 aranyérme miatt vált legendává, azt azonban kevesen tudják, hogy picivel több mint egy évvel a német ötkarikás játékok előtt 5 világrekordot állított fel, egyet pedig beállított. Mindezt 45 perc alatt.
Az Ohio State University színeiben versenyző atléta számára átlagolva minden 9. perc világrekordot ért az egyetemek közötti Big 10 Conference Championshipen a michigani Ann Arborban.
Öt nappal a bajnokság előtt Owens leesett az egyetemi kollégium lépcsőjén, alaposan összezúzva ezzel a hátát. A verseny helyszínén Owens alig tudta megfogni a bokáját, végső elkeseredettségében pedig még egy félórás forró fürdőt is vett, hogy ellazítsa végtagjait.
Diadalmenete a sérülés ellenére 1935. május 25-én, délután három óra után vette kezdetét, pont 85 évvel ezelőtt.
15:15, 100 yard síkfutás, Owens beállítja a korábbi rekordot
Bemelegítés nélkül állt rajthoz az amerikai a 100 yardos síkfutás számban, ekkor elmondása szerint csodával határos módon megszűnt a fájdalom, 9,4 másodperc kellett neki a táv megtételéhez, 1,55 m/s szembeszéllel. Érdekesség, hogy az időmérők több mint fele 9,3-as időt rögzített, a szabályok értelmében viszont mindenki a leglassabb időt kapta. További 13 évet kellett várni, hogy valaki 9,3-as időt fusson.
15:25, távolugrás, világrekord
Komoly logisztikai problémával szembesült Owens, hiszen a menetrend alapján csak egy ugrásra volt ideje az atlétának, ami pont elégnek bizonyult. A későbbi olimpiai bajnok 8,13 méterre ugrott, 15 cm-rel megdöntve a korábbi rekordot.
Teljesítményét 25 évig nem tudták túlszárnyalni, valamint az a 81 évvel későbbi, 2016-os riói olimpián is a 6. helyre lett volna elegendő.
15:34, 220 yard / 200 méter síkfutás, két világrekord
Kevesebb mint tíz perccel a távolugársban szerzett világcsúcs után a 220 yard síkfutás következett. Olyan gyors volt, hogy úgy tűnt, mintha külön versenyszámban indult volna, 20,3 másodperces időt futott. Ez pedig 220 yardon és 200 méteren is világrekordot hozott neki.
16:00, 220 yard / 200 méter gát, két világrekord
Az amerikai atléta a legjobbat tartogatta a legvégére, hiszen ő volt az első, aki 220 yard gáton 23 másodperc alá tudott menni, egész pontosan 22,6 másodperc alatt fejezte be a számot, 5 méterrel megelőzve a másodikat, így 220 yardon és 200 méteren is ő vált a világon a legjobbá.
Az 5 000, mások elmondása szerint 10 000 szurkolót számláló Ferry Field stadionban egy csapásra szupersztárrá vált Jesse Owens, akinek páratlan 45 perce után az öltözőn keresztül kellett elmenekülnie a rajongók elől.
(worldathletics.org, olympics.org, fotó: NOB)
Keresés