Megérkezett a NOB pekingi meghívója
Napra pontosan a játékok megnyitója előtt egy évvel, február 4-én megérkezett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének meghívója, melyben meginvitálja a Magyar Csapatot a 2020-as pekingi olimpiára.
Az már hagyomány, hogy a NOB első embere kézjegyével ellátott meghívólevélben invitálja meg az egy év múlva esedékes játékokra a világ sportolóit, a nemzeti olimpiai bizottságokon keresztül.
Thomas Bach csütörtöki videóüzenetében kiemelte, jövő ilyenkor Peking történelmet ír azzal, hogy elsőként lesz házigazdája nyári (2008) után téli ötkarikás játékoknak is. A német sportdiplomata hozzátette: ezek az olimpiák összekapcsolják a kínai embereket a világgal. „Miután láttuk, hogy Kína miként küzdi le a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetet, nagyon bízunk abban, hogy kínai vendéglátóink a NOB-bal teljes mértékben együttműködve biztosítani tudják az olimpia biztonságos megrendezését". A NOB-elnök hangsúlyozta: kínai látogatásai során mindig lenyűgözte a helyiek lelkesedése és elkötelezettsége a 2022-es játékok iránt. „Ezért jelenthetjük ki már most teljesen nyugodtan: Kína készen áll. Készen áll, hogy fogadja a világ legjobb téli sportolóit a 2022-es, felejthetetlen pekingi téli olimpián. Mindannyian nagyon várjuk a sportnak ezt a globális ünnepét".
A versenyhelyszínek 2020 végére elkészültek, a fennmaradó felújításokat és átépítéseket ez év végéig kell befejezniük a rendezőknek. Az egy év múlva esedékes megnyitó apropóján csütörtökön a curlingnek otthont adó Jeges Kockában (Ice Cube) – 2008-as nevén Vizes Kockában (Water Cube) – évfordulós ünnepséget tartottak, amelyen bemutatták az olimpiai fáklyát.
(MOB; fotó: olympic.org)
Keresés