Megműtötték Miklós Edit mindkét térdét
Több órás műtétet hajtottak végre vasárnap éjjel Miklós Edit térdein az ausztriai Innsbruck melletti magánklinikán, miután az orvosok szalagszakadást, porcsérülést és csonttörést állapítottak meg a vasárnapi sérülése nyomán. Miklós Edit a körülményekhez képest jól van, délután konzultál majd orvosával. Világkupa harmadik helyezett sízőnk az Altenmarkt- Zauchensee-ben zajló lesiklóverseny hivatalos edzésén bukott nagyot, mentőhelikopterrel vitték kórházba - tájékoztat hétfő délelőtti közleményében a Magyar Sí Szövetség.
Kapitány Ildikó, a Magyar Sí Szövetség főtitkára, aki jelenleg a kórházban tartózkodik Miklós Edittel, a következőket mondta hétfő reggel: „Editet vasárnap este kilenc óra körül kezdték el operálni, és hajnali egy órakor tolták ki a műtőből. Amikor felébresztették, félálomban először azt kérdezte a nővértől és az aneszteziológustól, hogy mikor lesz edzés. A körülményekhez képest jól van, már reggelizett, és várja orvosát, aki műtötte, hogy beszámoljon neki a részletekről” – mondta Kapitány Ildikó főtitkár.
„Jól érzem magam, örülök, hogy túl vagyok a műtéten. Délután jön vissza hozzám a doktor, így akkor tudom meg, pontosan mit csináltak velem. Ami biztos, a jobb térdemben részleges keresztszalag-szakadás volt, de nem kellett pótolni, meg tudták oldani műtéttel. A térdkalácson még nem tudom, milyen beavatkozást végeztek el, de ott is roncsolódás volt. A meniscust visszavarrták szintén a jobb térdemben. A balban az elülső keresztszalag elszakadt és pótolni kellett, abban is a meniscus meg volt sérülve, plusz az oldalsó szalag. Ez 70 - 80 százalékos információ, melyet a gyógytornász mondott, nem a hivatalos diagnózis. Ma pihennem kell, még nem kelhetek fel, és várom a doktort, hogy tudjak beszélni vele” – mondta Miklós Edit.
Olimpiai hetedik, világkupa-harmadik helyezett sízőnk a vasárnapi hivatalos edzésen sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben megrendezett lesiklóverseny hivatalos edzésén. A pálya felső szakaszán nagy sebességgel haladt, amikor a bal léce megakadt a hóban, szétcsúsztak a lábai. Ezután nagyot bukott, többször átfordult a tengelye körül, ráadásul az egyik léce nem oldott le. Mentőhelikopterrel a pongaui kórházba szállították, ahol a vizsgálatok nyomán megállapították, hogy szalagszakadást szenvedett, amelynek következtében egy darab csont levált, és a porc is megsérült a jobb térdében. Ezután átszállították mentőhelikopterrel az Innsbruck melletti magánklinikára, ahol dr. Schenk újabb vizsgálatokat végzett rajta, és a szükséges beavatkozásokat végrehajtották mindkét térdén. A térdspecialistának számító szakember korábban már operálta Miklós Editet.
A rehabilitációs időszak várhatóan 6 hónapig tart majd, így olimpiai hetedik helyezett sízőnk ősszel visszatérhet, és elindulhat a jövő évi olimpián Pjongcsangban.
(MSSZ, fotó: MTI/MSSZ)
Keresés