NOB-helyzetjelentés Pekingből
Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke és a pekingi játékok koordinációs testületének elnöke a kínai fővárosban járt. A spanyol sportdiplomata háromnapos látogatása után meggyőzőnek találta a város felkészültségét.
A korábbi NOB-elnök fia 3 hónappal az első tesztversenyek előtt érkezett a keleti országba. Samaranch látogatása végén sajtótájékoztatót is tartott, melyen a NOB és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság képviselői, valamint a szervezőbizottság tagjai is jelen voltak. Elmondása szerint a létesítményekkel minden a legnagyobb rendben: az infrastruktúra már készen áll az éles bevetésre, a legfontosabb munkálatok pedig vagy befejeződtek, vagy még idő előtt készen lesznek.
„Nem mondom, hogy meglepett minket, de le vagyunk nyűgözve az elvégzett munka mennyiségétől és minőségétől" – mondta Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, aki az őszi öttusa-vb-n a MOB vendégeként tartózkodott Budapesten.
A látogatás Yanqing megtekintésével kezdődött, ahol a lesiklóversenyek helyszínét térképezték fel a NOB képviselői. Az érintettek a következő 2 napban 10 különböző ülésen vettek részt, melyek témái a sportprogramoktól a versenyhelyszíneken át az olimpiai faluig mindent felöleltek. Ez volt a NOB 9. látogatása Pekingben.
Az előkészületek most lépnek a tervezői fázisból a megvalósításba – február 15-én az első tesztversenyek is megkezdődnek az alpesisí-világkupa keretei közt. Várhatóan 111 versenyző állhat rajthoz 19 országból. A helyszín Christophe Dubi, a NOB ügyvezető igazgatója szerint „tervezői szempontból lenyűgöző". Yanqingban eközben elkészült a lesiklópálya, amely a bob, a szánkó és a szkeleton futamainak helyszíne lesz.
Zhang Jiadong, a szervezőbizottság végrehajtásért felelős alelnöke arra bíztatta kollégáit, hogy tovább finomítsák munkafolyamataikat, miközben az új helyszíneket tesztelik. A kínai sportvezető emellett kiemelte, hogy a 3 rendező várost összekötő nagysebességű vasúthálózat is csaknem elkészült. A fenntarthatóság sem maradhatott ki a témák közül: a szervezők az SGS nemzetközi elismerésében részesülhettek.
(Források: insidethegames.biz, china.org)
Keresés