Rangos elismerést kapott a Menekült Olimpiai Csapat
A férfiaknál Usain Bolt atléta, a nőknél Simone Biles tornász lett 2016 legjobb sportolójaként a Laureus-díj kitüntetettje. A Rióban először szereplő Menekült Olimpiai Csapat különdíjat kapott sportinspiráció kategóriában.
A sportolói Oscar-díjként számon tartott Laureus-díjakat Monacóban adták át. A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai síkfutó negyedik alkalommal, a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokon négy aranyérmet nyerő amerikai tornász először kapta meg az elismerést. A Rióban 10 fővel szereplő Menekült Olimpiai Csapat különdíjat kapott.
„A Menekült Olimpiai Csapat sporttörténelmet írt 2016-ban. Ezek a sportolók megtestesítik Nelson Mandela üzenetét, mely szerint a sport visszaadja a reményt ott is, ahol addig csak kétségbeesés volt – mondta Naval el-Mutavakel, a Laureus Akadémia tagja, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) riói koordinációs bizottságának vezetője. – Ez az elismerés annak a több mint 65 millió embernek szól, akik nem tudnak a hazájukban lenni a harcok miatt.”
Rióban a NOB zászlója alatt felvonuló és versenyző menekült csapatot öt dél-szudáni, 2-2 szíriai és kongói, valamint egy etiópiai sportoló alkotta.
A sportakadémia 62 tagjának döntése alapján különdíjat kapott a többi között az angol Leicester City labdarúgócsapata, valamint az FC Barcelona U12-es futballegyüttese. Az előző év legjobbjait 2000 óta díjazzák.
LAUREUS-DÍJ, 2017
Az év férfi sportolója: Usain Bolt (jamaicai, atlétika)
Az év női sportolója: Simone Biles (amerikai, torna)
Az év csapat: Chicago Cubs (amerikai, baseball)
Az év áttörése: Nico Rosberg (német, Formula–1)
Az év visszatérése: Michael Phelps (amerikai, úszás)
Az év fogyatékos sportolója: Beatrice Vio (olasz, kerekesszékes vívás)
Az év extrémsportolója: Rachel Atherton (brit, hegyikerékpár)
(MOB/MTI)
Keresés