Riói olimpikonjaink szállították az érmeket – hétvégi összefoglaló
Elkezdődött, vagy éppen folytatódott a versenyidény több olimpiai sportágban, a magyar sportolók pedig megmutatták, hogy a világ élvonalába tartozunk. Birkózóink remekeltek Franciaországban, öttusázóink és atlétáink Budapesten – a hétvége legfontosabb történései egy helyen a hétfő reggeli kávé mellé.
ATLÉTIKA
Szombaton a budapesti BOK-csarnokban rendezték Budapest régió nyílt fedett pályás bajnokságát, amelyen a riói bronzérmes Márton Anita több mint 4 méterrel jobb eredményt ért el, mint a második helyezett súlylökő. A Békéscsabai AC kiválósága 18.56 méterig jutott, amivel az idei világranglista harmadik, az európai rangsor első helyére ugrott.
BIRKÓZÁS
A Párizsban megrendezett nemzetközi versenyen kötöttfogású és szabadfogású birkózóink is szőnyegre léptek, és ha már ott voltak, elhoztak két arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet. Kezdjük a nőkkel. Galambos Ramóna nem talált legyőzőre az 55 kg-os súlycsoportban, míg a riói olimpikon Németh Zsanett harmadik helyen zárt a 75 kilogrammosok között. A férfiaknál a szabadfogású szakágban Gulyás Zsombor (70 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) ezüstérmes, Molnár József (61 kg) és Veréb István (86 kg) pedig bronzérmes lett.
A kötöttfogásúaknál Fritsch Róbert (71 kg) a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, Szilvássy Erik (85 kg) és Nagy Péter (80 kg) másodikként végzett. A magyar éremkollekciót Tóth Martin (66 kg), Lévai Zoltán (75 kg) és Almási Ferenc (130 kg) tették teljessé egy-egy bronzzal. A verseny teljes összefoglalóját itt olvashatják el.
JUDO
Szombaton Kecskeméten rendezték az idei országos bajnokságot, ami sarkallatos pont volt az augusztusi, budapesti világbajnokságot megelőzően. Három riói olimpikonunk is aranyérmet vehetett át: Joó Abigél (78 kg), Csoknyai László (81 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) sem talált legyőzőre. Joó Abigél kilencedik alkalommal lett ob-győztes, hozzájárulva klubja, a KSI SE éremtáblázaton elért első helyéhez (2 arany, 2 ezüst). Az országos bajnokság további eredményeről ide kattintva olvashatnak.
ÖTTUSA
A magyarok közül Demeter Bence, illetve Kovács Sarolta szerepelt a legjobban, előbbi az első, utóbbi a második helyen végzett a budapesti Peridot nemzetközi fedett pályás öttusaversenyen. Dobogóra állhatott még Málits István és Zs. Tóth Anna, mindketten harmadikként zártak. A nőknél még két magyar fért be az első tízbe, Strobl Anita negyedik, Varga Eszter pedig tízedik lett. A viadal – amelyen 13 ország 71 öttusázója indult – mindkét nem számára szombaton kezdődött és vasárnap ért véget.
A hazai legjobbak közül ezúttal nem versenyzett Marosi Ádám, Kasza Róbert és Tibolya Péter, illetve Földházi Zsófia. Marosi és Földházi az olimpia után a szokásosnál később kezdte el a felkészülést, Tibolyának diplomaosztója volt a hétvégén, Kasza Róbert pedig lebetegedett.
MŰKORCSOLYA
Az ostravai műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon Tóth Ivett remek rövidprogramjával, és a kűrben egy kis hibát vétve a 8. helyen végzett. Ezzel Magyarország a jövő évi Eb-n két női egyéni műkorcsolyázót indíthat majd. Jó úton a sportág egy évvel a téli olimpia előtt. A kontinensviadal még nem kvalifikált a pjongcsangi olimpiára, de az itt mutatott forma sokat jelenthet a pontozók emlékezetében majd a világbajnokságon.
A részletekről ide kattintva olvashat.
VÍVÁS
A hétvégén New Yorkban rendezték a női kardozók világkupa-versenyét, amelyen a riói olimpikon Márton Anna a hatodik helyen végzett egyéniben – a negyeddöntőben mindössze egy tussal kapott ki a későbbi győztes francia Berdertől. A László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra összeállítású csapat a negyedik helyen zárt, a bronzmérkőzésen Oroszországgal szemben maradt alul. A sors fintora, hogy az elődöntőben szintén a későbbi győztes Franciaországot sodorta utunkba az élet.
A megfiatalított férfi párbajtőrcsapat – amelynek a riói olimpián bronzérmes tagjai közül csak Somfai Péter volt ott – a heidenheimi világkupa-viadalon szerepelt, és a rutinos Somfai Bányai Zsomborral, Berta Dániellel és Siklósi Gergellyel az oldalán a nyolcadik helyet szerezte meg. Eközben idehaza válogatót rendeztek a férfi kardozóknak, amelyen – a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron és Szatmári András – távollétében a szintén riói olimpikon Decsi Tamás győzött.
(MOB/MTI)
Keresés