Röplabda
Konzultáción a kajak-kenu és a röplabda
A Magyar Olimpiai Bizottság székházában csütörtök délután került sor a Magyar Kajak-Kenu Szövetség valamint a Magyar Röplabda Szövetség és a MOB közös konzultációjára, mely a több mint 40 olimpiai sportági szakszövetséggel folytatott tokiói egyeztetés újabb állomását jelentette.
90 éves dr. Kotsis Attiláné, a magyar röplabdasport edzőlegendája
Május 31-én ünnepli 90. születésnapját dr. Kotsis Attiláné (Kincsesy Gabriella), a női röplabda-edzősködés úttörője, az első női edző, aki több olimpiára vezette ki, majd ott irányította válogatottját. Ő az egyetlen a női edzők közül, aki ezt háromszor (1972 München, 1976 Montreal, 1980 Moszkva) is megtette.
Az EYOF-nagykövet Karakas Hedvig a Scitec standjára látogatott Győrben
A budapesti világbajnokságra készülő Karakas Hedvig arra is időt szakít a felkészülés finisében, hogy nagykövetként részt vegyen a győri EYOF-on is. Mi a Scitec standján kérdeztük...
„A hazai pálya egy láthatatlan, plusz játékosként hozzásegíthet bennünket a sikerhez”
Magyarország első olimpiai eseménye, a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál egy hét múlva, július 23-án kezdődik Győrben. A Rába-parti eseményen 10 sportágban rendeznek versenyeket. A szervezők minden sportágban kiválasztottak egy-egy nagykövetet: egy már „befutott” élsportolót, és egy fiatal tehetséget. Sorozatunkban a 20 versenyzőtől idézünk néhány gondolatot. Mai megszólalónk Kötél Zsanett Euroliga-győztes röplabdázó, a 28 év után Eb-résztvevő válogatott tagja és Kotormán Réka korosztályos magyar bajnok, ORV- és MEVZA-kupa-bronzérmes röplabdázó.
A Parlament megszavazta az új TAO-törvényt - a röplabda is a kedvezményezettek között
A röplabdával bővül a hazai látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény keddi módosítása értelmében, így a sportág bekerül a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot. A TAO 2011 óta működik az Európai Bizottság jóváhagyásával, a most elfogadott módosítással a röplabda bekerül abba a körbe, amelyet eddig a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong alkotott.
Nehéz csoportban, tisztes helytállást remélnek a magyar röplabdás lányok az EYOF-tornán
A leány röplabda-válogatott a januári jászberényi U18-as Európa-bajnoki selejtezőn a harmadik helyen végzett, így nem jutott be a torna fináléjába. Az Európa-bajnokság legjobbjai indulhatnak a győri EYOF-on, a magyar válogatott a házigazda jogán csatlakozhat a mezőnyhöz.
„A strandröplabda jelentheti a kiugrást az olimpia szempontjából"
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Magyar Röplabda Szövetség. Az eseményen részt vett és köszöntötte a jelenlévőket Fábián László, a MOB főtitkára is, aki a közgyűlés után elmondta, nagy lehetősége lehet a sportágnak a tao, illetve olimpia szempontjából a strandröplabda jelentheti a kiugrás lehetőségét. Ott leszünk az EYOF-on is - tette hozzá a sportvezető.
Elkészült a győri EYOF röplabdaprogramja
Elkészült a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) röplabdaprogramja.
Teljes a győri EYOF röplabdamezőnye
Győrben befejeződött a fiú U19-es röplabda Európa-bajnokság, ami egyben a 2017-es EYOF kvalifikációs tornája is volt. A végküzdelmek az Eb-érmek mellett az 1-7. helyezettek számára EYOF indulási jogot is eredményeztek.
Keresés