Sidi Péter hetedik légpuskában
A háromszoros aranyérmes Sidi Péter a hetedik helyen végzett a férfi puskások fináléjában az odensei légfegyveres Európa-bajnokság pénteki napján. A számot az izraeli Sergey Richter nyerte meg.
A tavalyi Eb-n negyedik, legutóbb 2011-ben bajnok komáromi lövő 624,4 körrel, a hetedik helyen jutott be a nyolcas fináléba, ahol már az új szabályok szerint versenyeztek a lövők. Mindenki nulláról indult, s kieséses rendszerben folyt a küzdelem. Az első lövő nyolc lövés után esett ki, majd innen minden második kör után újabb ember, így az utolsó két állva maradt sportoló 20-szor lőtt.
Sidi nyolc lövés után még versenyben maradt, a tizediket követően azonban neki kellett búcsúznia, mivel 100,1 körös eredménye csak a hetedik helyhez volt elég.
Az új rendszer áldozata lett a szám olimpiai másodikja, az olasz Niccolo Campriani, aki hiába nyerte egészen kiváló, 631,2 körös világcsúccsal az alapversenyt, a döntőben csak hatodik lett.
A győztes Richter 207,3 kört ért el 20 lövésből, a mögötte második fehérorosz Vitalij Bubnovics pedig 205,9-et. A bronzérmet az alapban nyolcadik, finn Juho Kurki szerezte meg.
A szám másik két magyarja közül a fiatal, mindössze 20 éves Kapás István 621,3 körös alaperedménnyel a 20., Veres Ádám pedig 612,5 körrel az 55. lett. A magyar csapat a hatodik helyen zárt.
A csapatok között az olaszok nyertek, 1872,5 körös eredményük tekinthető az új alapvilágcsúcsnak.
Korábban, a nap másik olimpiai számában, a női pisztolyosoknál a 20. helyen zárt Babicz Sára volt a legjobb magyar, míg a Tobai-Sike Renátával (21.) és Csonka Zsófiával (32.) kiegészült csapat az ötödik lett. Az aranyérmet egyéniben az olimpiai ezüstérmes francia Celine Goberville szerezte meg, csapatban Szerbia.
Eredmények:
Légfegyveres Európa-bajnokság, Odense
férfiak
légpuska, Európa-bajnok: Sergey Richter (Izrael) 207,3, 2. Vitalij Bubnovics (Fehéroroszország) 205,9, 3. Juho Kurki (Finnország) 182,1, 4.Hellenbran (Hollandia) 162,8, 5.Schallenberg (Németország) 141,5, 6.Campriani (Olaszország) 119,9, 7. Sidi Péter 100,1,...20. Kapás István, alapban: 621,3,...55. Veres Ádám, alapban: 612,5
csapat, Eb: Olaszország (CAMPRIANI Niccolo, TRESSOLDI Simone, DE NICOLO Marco) 1867.9, 2 Oroszország (PRIKHODTCHENKO Konstantin, KRUGLOV Serguei, SOKOLOV Denis) 1866.2, 3.Fehéroroszország (CHARHEIKA Illia, BUBNOVICH Vitali, SHCHERBATSEVICH Yury) ,...6. Magyarország (Sidi, Kapás, Veres) 1858,2
nők
légpisztoly, Eb: Celine Goberville (Franciaország) 201,5, 2.Marija Marovic (Horvátország) 198,3, 3. Viktorija Csaijka (Fehéroroszország) 178,2, 4.Arunovic (Szerbia) 156,2, 5.Salukvadze (Grúzia) 136.1, 6.MAstyanina (Oroszország ) 117,1, ...20. Babicz Sára 378, 21. Tobai-Sike Renáta 377,...32. Csonka Zsófia 372
csapat, Eb: Szerbia ((VELICKOVIC Bobana, ARUNOVIC Zorana, SEKARIC Jasna) 1133-25x, 2.Ukrajna (KAMINSKA Oksana, KOSTEVYCH Olena, KLYMENKO Inna) 1130-23x, 3.Németország ( DORJSUREN Munkhbayar, VERDICCHIO KRAUSE Claudia, HORNUNG Sandra) ,...5. Magyarország (Babicz, Tobai-Sike, Csonka) 1127
(Forrás: MTI)
Keresés