Síugrás: Tepes sáncrekordja sem volt elég, Stoch győzött
Lengyel győzelem a willigeni síugró világkupaversenyen: Kamil Stoch (a képen balra) végzett az első helyen, mindössze egyetlen ponttal megelőzve a német Severin Freundot.
Komoly meglepetésekkel tarkított verseny volt a willingeni viadal. Már az első körben elvérzett a négyszeres olimpiai bajnok svájci Simon Ammann, de nem kvalifikálta magát a második fordulóra többek között a szlovén Jaka Hvala, az osztrák Manuel Fettner és a cseh Antonin Hajek sem.
Akik viszont remekeltek: elsősorban a szlovén Jurij Tepes, aki 152 méteres óriási ugrásával nemcsak egyszerűen a legjobb volt, hanem még be is állította a finn Janne Ahonen 2005-ös sáncrekordját. Az igazsághoz tartozik, hogy erős szembeszélben ugorhatott, így a lengyel Kamil Stoch 139.5 méteres szökkenésével is csak három ponttal maradt el tőle a második helyen. A harmadik a 41 éves japán Kaszai Noriaki lett, mindössze 3.6 pontos elmaradással Tepeshez képest.
A folytatásban Tepes nem bírta idegekkel, 137 méteres ugrásával visszaesett, és csak a hatodik helyen végzett. Ellenben a kiegyensúlyozott produkciót nyújtó Kamil Stoch, ha csak egy ponttal is, de jobbnak bizonyult a német Severin Freundnál, aki a negyedik helyről jött fel a másodikra.
SÍUGRÁS, VK-VERSENY, WILLINGEN (NÉMETORSZÁG)
Nagysánc (méret: 145 méter): 1. Kamil Stoch (lengyel) 263.2 pont, 2. Severin Freund (német) 262.2, 3. Jernej Damjan (szlovén) 258.8
Az összetett vk állása (még 9 verseny van hátra)
1. Peter Prevc (szlovén) 848 pont, 2. Kamil Stoch 821, 3. Kaszai Noriaki (japán) 696
(Forrás: NSO)
Keresés