Sízés
Miklós Edit visszatért Lake Louiseban
Tíz és fél hónap kihagyás után, újra versenyzett egyik kedvenc pályáján Lake Louise-ban az olimpiai hetedik Miklós Edit lesiklásban.
Nem a tervezett sorrend szerint tudott lejönni, a 44. helyet szerezte meg.
Vörös Virág szombaton javíthat
Vörös Virág első magyarként indult a női síugrók világkupa-sorozatának versenyén, de csütörtökön nem jutott túl a lillehammeri olimpiai sáncon rendezett selejtezőn.
Lake Louise-ban tér vissza Miklós Edit
A kanadai Lake Louise-ban megkezdi a 2017/2018-as Világkupa szezont Miklós Edit. Olimpiai hetedik helyezett alpesi sízőnkre két lesikló futam és egy szuper-óriásműlesiklás vár, melyeket december 1. és 3. között rendeznek meg. Az MTK sportolójának célja ebben a versenyidényben, hogy a februári téli olimpián dobogós helyezést érjen el.
Az olimpiára készülő Vörös Virág először indul téli síugró világkupán
Magyar résztvevővel rajtol a női síugrók világkupa-sorozata a norvégiai Lillehammerben. Vörös Virág csütörtökön a kvalifikációban vívhatja ki részvételét a versenyre. A szezonban a fő célja a kvótaszerzés a februári téli olimpiai játékra, valamint a minél sikeresebb szereplés a világkupákon.
Bajai András a Magyar Sí Szövetség új elnöke
A Magyar Sí Szövetség hétfői tisztújító közgyűlésén Bajai Andrást szavazták meg a szervezet elnökének. Az új vezetőt azt követően választották meg, miután elődje, dr. Megyesy Jenő a közgyűlés előtt néhány nappal lemondott tisztségéről.
Samsal Dalibor kiválóan teljesített óriásműlesiklásban
Több év kihagyás után a legeredményesebb szlalomosunk, Samsal Dalibor óriásműlesiklásban is elindult és sikeresen szerepelt a Leviben rendezett FIS-versenyen. A Fullsport SE alpesi sízője, aki az utóbbi szezonokban csak fő számára, a műlesiklásra koncentrált, az utóbbi évek legjobb eredményét érte el a másik technikai számban vasárnap. A sportoló a 10. helyen végzett.
Elhunyt David Poisson francia olimpikon alpesi siző
Edzés közben bukott, és belehalt sérüléseibe David Poisson, a franciák világbajnoki bronzérmes alpesi sízője.
Samsal Dalibor Leviben kezdi meg a szezont - cél a téli olimpia
Magyar indulója is lesz az alpesi sí világkupa szezonbeli első műlesikló futamának a férfiak versenyében. A magyar sísport eddigi legeredményesebb szlalomosa, Samsal Dalibor idén is pontszerzésre törekszik. A magyar szlalomos szeretne minél többször pontszerző helyen végezni a világkupa sorozatban, de az elsődleges célja, hogy részt vehessen a februári téli olimpián, Phjongcshangban.
Miklós Edit optimistán beszélt a MOB phjongcshangi, szövetségi konzultációján
„Mindkét térdem stabil, nem érzek hátrányt, a felkészülésem jól alakul” - jelentette ki Miklós Edit alpesi síző azon a konzultáción, melyet a MOB hívott össze a phjongcshangi téli olimpiára készülő hazai sportági szakszövetségeknek csütörtökön. A résztvevőket Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, a februári téli olimpián résztvevő Magyar Csapat vezetője is köszöntötte.
Keresés