Sportági konzultáció: Nehéz helyzetben a vívók, de van remény (2012.11.24)
Viták, elégedetlenség az eredmények miatt és remény jellemezte a Magyar Olimpiai Bizottság konzultációját a Magyar Vívó Szövetséggel a Magyar Sport Házában. Talán Erős János, a Magyar Vívó Szövetség elnöke fogalmazott a legjobban a közeljövőt illetően:
„Próbáljunk meg a londoni olimpiára koncentrálni és a magyar vívósport érdekeit szolgálni. Nehéz helyzetben vagyunk, már nem tartozunk a sportág nagyhatalmai közé, de szeretnénk minél több kvalifikációs helyet kivívni. Ehhez nyugalomra van szükség. Mindenesetre 2012. március 31-ig, a kvalifikációs időszak végéig minden marad a régiben, és ha nem jönnek az eredmények, elgondolkodunk, hogy miben is kellene változtatni”.
Nézzük az előzményeket.
Az elmúlt évben is jelentős szervezeti, személyi, és szabályozási változásokon esett át a szövetség, amely mára már sportdiplomáciai szinten sem képviselteti magát olyan erős bázissal, mint korábban. A párizsi világbajnokságot követően a szövetség elnöksége elfogadta Nébald György kard szövetégi kapitány lemondását és pályázatot írt ki tőr és kard fegyvernemben a kapitányi tisztség betöltésére. A pályázat alapján, 2011. február elsejétől a kard fegyvernemi szövetségi kapitányi tisztség ellátására Kovács Tamás kapott megbízást, míg Beliczay Sándor a férfi tőr, Solti Antal pedig a női tőr válogatott keret vezetését vette át.
Kovács Tamás elmondása szerint rendkívül nehéz helyzetben került a csapat élére, de irányítása alatt a kard szakág fél év alatt sokat változott, pozitív irányban. A szövetégi kapitány véleménye: nem megfelelően kommunikálták az elvárásokat az olaszországi vb előtt, hiszen a nyilatkozatokból kiderül, hogy még aranyat is reméltek a vívóktól Cataniában. A realitás azonban mást mutat (mutatott), pedig a tatai vb-felkészülés kifejezetten jól sikerült. Most a világranglista 5. helyét kell megcélozni.
Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai aranyérmes, aki 2006 óta párbajtőr szövetségi kapitány, azt mondta, hogy ebben a szakágban a hölgyek egyáltalán nincsenek könnyű szituációban a londoni jövőt illetően, viszont a férfiaknál Boczkó Gábor és Imre Géza is kvótás pozícióban áll. A férfi párbajtőrözők valószínűleg kihasználják a maximális 2 kvalifikációs lehetőséget. A párbajtőrözők minden egyes világversenyről érmekkel tértek haza 2006 óta.
Beliczay Sándor férfi tőr fegyvernemi vezető megjegyezte, hogy amatőr sportolókkal kénytelen dolgozni, hiszen a legtöbben dolgoznak vagy egyetemre járnak. A tőrcsapat jelenleg a 19. a világranglistán, a vb-n pedig a 15. helyen végeztek. Férfi tőrben egyébként az utánpótlás eredményesebb a felnőttnél. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hozzátette, hogy jövőre az utánpótlás is részesül Gerevich ösztöndíjban. A vezetőedző mindezek ellenére bízik egy kvótában, amire van halvány esély.
Solti Antal női tőr fegyvernemi vezető állítása szerint a csapat jó eséllyel pályázik az olimpiára. 75 százalékban garantálja, hogy a lányok (a szülésből már korábban visszatérő Mohamed Aida, Knapek Edina, valamint Varga Gabriella) a páston lesznek Londonban.
A szakmai beszámolókat követően szó volt a kard és a párbajtőr válogatott keretek felkészülési munkájáról is, melynek szerves részévé vált a speciális edző vezetésével rendszeresen végzett erőnléti edzés. Preiszler Gábor a judó válogatott edzője kapcsolódott be a két keret szakmai munkájának irányításába.A válogatott mellett dolgozó egészségügyi stáb kibővítésre került. A kard válogatott mellett munkába állt Bodnár József terapeuta. A párbajtőr válogatott mentális felkészülésében továbbra is támaszkodhatnak Dr. Csernus Imre pszichiáter segítségére.
A sportág 2011.évi eredményességének összefoglaló elemzése
A sportág nemzetközi versenyrendszerében a fegyvernemi Világ Kupa és Grand Prix versenyeken túl összesen 8 világverseny szerepelt:
2011 | 2011 | 2011 | 2011 | 2010 | 2010 | 2010 | 2010 | 2009 | |
I. | II. | III. | össz | I. | II. | III. | össz | össz | |
Felnőtt VB | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 |
Felnőtt EB | 0 | 1 | 2 | 3 | 1 | 1 | 0 | 2 | 3 |
U23 EB | 0 | 1 | 2 | 3 | 0 | 1 | 3 | 4 | 5 |
Junior VB | 0 | 1 | 3 | 4 | 2 | 1 | 1 | 4 | 5 |
Junior EB | - | - | - | - | 0 | 1 | 1 | 2 | 3 |
Kadet VB | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | 0 | 2 | 2 | 3 |
Kadet EB | 1 | 3 | 2 | 6 | 2 | 0 | 2 | 4 | 7 |
Ifj. Olimpia | - | - | - | - | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 |
Universiade | 1 | - | 1 | 2 | - | - | - | - | - |
mindösszesen | 2 | 7 | 11 | 20 | 5 | 5 | 12 | 22 | 30 |
Olimpiai pontok alakulása: (női kard és férfi párbajtőr csapat nélkül)
Felnőtt EB: 16 pont
Felnőtt VB: 5 pont
Olimpiai pontok alakulása a teljes EB/VB program alapján:
Felnőtt EB: 21 pont
Felnőtt VB: 11 pont
A sportág 2011. évi eredményessége alapján levonható következtetések: az elnökség megállapította, hogy a csapat cataniai szereplése gyenge volt és elmaradt a várakozástól.
Az elmúlt három év felnőtt világbajnokságain, a szigorúan vett olimpiai versenyszámokban nem tudott győzelmet szerezni a válogatott. A vb hivatalos eredménylistája szerint 5 olyan ország vett részt Cataniában, amelynek versenyzői aranyérmet tudtak szerezni.
A magyar vívósport nemzetközi eredményessége csökkent. Magyarország a vb éremtáblázata szerint 10. helyet szerezte meg.
A 2 vívó nagyhatalmon kívül (Olaszország és Oroszország) összesen 11 ország versenyzői értek el érmes helyezést. Kiemelkedő az olasz válogatott teljesítménye összesen 11 vb érem, közte 4 arany.
Az éremtáblázaton szereplő országok közül 10 ország szerzett több érmet, mint Magyarország. Ugyanakkor a nemzetközi erőviszonyok kiegyenlítődését jól szemlélteti az a tény, miszerint a vb-n összesen 61 ország versenyzői tudtak a FIE pontszámítása alapján pontot érő helyezést szerezni. Ebben a rangsorban Magyarország a 9. helyen áll.
A Magyar Olimpiai Bizottság kimutatása szerint a világ és Európa-bajnokságokon szerzett olimpiai pontok tekintetében a vívósport teljesítménye 2009-ben 17 pont; 2010-ben 10 pont; 2011 évre 5 pontra esett vissza.
Ennek eredményeként a sportágak sorrendjében a korábbi III. és IV helyről a VII. helyre került a sportág. Sajnálatos tény, hogy az elmúlt 4 év eredményessége a világbajnokságokon, az olimpiai versenyszámokban megszerzett pontok tekintetében jelentős visszaesést mutat (2007-2011 között 25-14-17-10-5 olimpiai pont).
A NUSI-UPI által támogatott utánpótlás programoknak köszönhetően a sportág által, a világversenyeken megszerzett érmes helyezések felét az utánpótláskorúak világversenyein szerezte a sportág.
Az 1 arany 4 ezüst és 5 bronzérem jó teljesítménynek mondható. Változatlanul megállapítható tehát, hogy a sportágban vannak tehetséges fiatalok.
A konzultáción részt vett Erős János, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Füleky András főtitkár, Kulcsár Győző, párbajtőr szövetségi kapitány, Kovács Tamás, a kardozók kapitánya, Solti Antal, női tőr fegyvernemi vezető, Beliczay Sándor, férfi tőr fegyvernemi vezető, Éllő Vivien, a Miniszterelnökség sporttanácsadói irodájának asszisztense, Dr. Balogh Péter (a londoni orvos team vezetője, Dr. Téglásy György (OSEI), Komáromi Tibor, miniszteri tanácsadó, Kelemen Ildikó, szakmai tanácsadó (Sport Szakállamtitkárság), Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Medvegy Iván, Felleg Bernadett és Farkas Tibor szakmai főmunkatársak.
Keresés