„A világon az első egyesület a Fradi, amelyik megalakította saját Fair Play Bizottságát”
„A világon az első egyesület a Fradi, amelyik megalakította saját Fair Play Bizottságát” – hívta fel rá a figyelmet dr. Kamuti Jenő az FTC fair play díjátadóján, melyet csütörtök rendeztek meg a Népligetben. A Ferencvárosi Torna Club idén döntött a bizottság megalakításáról, melynek társelnöke dr. Gyarmati Andrea, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszó, valamint Bácsi Péter, olimpiai ötödik, világ és Európa-bajnok birkózó.
„Meg vagyok hatódva. Nagyon jó érzés ismét itt lenni veletek. A Fradiba, mondhatom, hazajárunk, hiszen ez már a negyedik alkalom, hogy a klub megrendezi a fair play délutánt.” – folytatta beszédét a MOB Fair Play Bizottságának elnöke. „Mindig örömmel jövök a több száz gyerek, edző, szülő közé. Jó látni, hogy itt a fair play-jel ilyen komolyan foglalkoznak. Minden elismerésem a klubé, hogy ilyen színvonalas eseménnyé formálták az első saját fair play díjátadójukat!”
Az Elek Gyula Arénában megrendezett eseményt Nyíri Zoltán, a klub operatív igazgatója nyitotta meg, és emlékeztett rá: „A sportszerűség nem hagyható ki a sportból.” A két társelnök rövid üdvözlő beszéde után dr. Kamuti Jenő köszöntötte az egybegyűlteket, és levetítette Thomas Bach videóüzenetét, melyet a Nemzetközi Fair Play Bizottság közelmúltban rendezett brüsszeli díjátadójára küldött.
Az FTC két kategóriában adta át a Fradi Fair Play díjakat. Az „Igazi Fradi hős” kategóriában Patlók Olivér, nyolcéves úszót tüntették ki, aki beteg társának segít a gyógyulásához szükséges adományok összegyűjtésében, illetve látogatásaival jobb kedvet, örömet szerez Csabinak. A kivetített videó nemcsak a szülők és rokonok szemébe csalt könnyeket. Bár nagyon fiatal Olivér, igazi sportemberi nagyságról tett és tesz tanúbizonyságot.
A Fradi Szív kategóriában Kékesi Józsefet, ismertebb nevén Postás Józsit tüntették ki. Kökény Beatrix, olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, méltatásában kiemelte: „25 éve kerültem a Fradiba, de Józsi már akkor is itt volt, és szurkolt nekünk tiszta szívből. Soha egy rossz szót nem mondott sem a csapatra, sem a játékosokra. Tényleg mindig mellettünk áll, legyen szó bármelyik sportágról.”
A Fradi Fair Play díjátadóján jelen volt a MOB Fair Play Bizottságának több tagja is.
(MFPB/DG, fotó: MTI, MFPB)
Keresés