100 nap múlva rajtolnak a tokiói olimpia kajak-kenu versenyei
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) online sajtótájékoztatót tartott 100 nappal a tokiói olimpia kajak-kenu versenyeinek rajtja előtt.
„Kemény 100 nap előtt állunk, megkezdődött a visszaszámlálás. Minden adott ahhoz, hogy versenyzőink nyugodt körülmények között készüljenek fel az olimpiára”– mondta Schmidt Gábor, a szövetség első embere, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy Kozák Danuta kivételével – aki még Portugáliában van edzőtáborban – a többiek valamennyien itthon készülnek az első, május 5-6-i válogatóra. Ezen a válogatón dőlhet el, hogy kik indulhatnak a pótkvalifikációs regattán (május 12-13.). Az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenus duó már biztos induló 1000 méteren, így csak férfi K-1 200 és K-2 1000 méteren, női C-1 200 méteren, valamint férfi C-1 1000 méteren nyitott a résztvevő kérdése, valamint női C2 500 méteren már az olimpiára is szelektálnak. A már korábban megszerzett 13 kvóta mellé egy férfi kajak és női kenu, illetve 3 férfi kenu kvótát szerezhetnek versenyzőink. Ha ez Szegeden nem sikerül, akkor még az oroszországi Barnaul (május 20-23.) is kínál úgynevezett „szuperkvótákat" egyesben, ha szükséges, ott is rajthoz állnak majd a magyarok.
A pótkvalifikáció utáni, május 14-16-i szegedi világkupára nagyon sok nevezés érkezett, „mindenki ott lesz, aki számít", és remélik, hogy biztonságosan le tudják bonyolítani a versenyeket. Ez a viadal jó felmérés lesz mindenki számára, hol is tart a nemzetközi mezőnyben.
Május 28-30-án lesz itthoni olimpiai válogató, amelyre az eredeti tervek szerint a duisburgi Európa-bajnokságot megelőzően került volna sor. A németek ugyanakkor a múlt hétvégén a pandémiás helyzet miatt visszaléptek a rendezéstől, és amint Hüttner elárulta, jelenleg Poznannal zajlanak a tárgyalások az esetleges beugrásról – erről jövő hétfőn születhet döntés –, de még a szegedi rendezés sem elképzelhetetlen.
„Az Eb-nek nagy szerepe lenne a válogatási rendszerünkben, ott, illetve az azt követő héten zárnánk le az olimpiai csapatot, ezért bízunk benne, hogy sor kerül rá" – fogalmazott a szövetségi kapitány.
Miután megvan a csapat, megkezdődik a közvetlen felkészülés a játékokra, majd a rajt előtt egy héttel elutaznak Takamacuba, az akklimatizációs edzőtáborba. A járvánnyal kapcsolatban Hüttner Csaba elmondta, hogy minden válogatott versenyző és edző megkapta az oltást, a legtöbben már a másodikat is, ezzel együtt a lehetőségekhez mérten továbbra is védik a sportolókat.
Boros Gergely, a szövetség szakmai igazgatója arról beszélt, hogy a meleg égövi edzőtáborok sikeresek voltak, a továbbiakban itthon folytatódik a felkészülés. A kerettagokat folyamatosan tesztelik a koronavírusra, és már javában szervezik a hajók Japánba szállítását, illetve az akklimatizációs edzőtábort is.
Újságírói kérdésekre a sportolók online válaszoltak.
Kozák Danuta elmondta, még nem tudja, hogy az olimpián mindhárom számban rajthoz áll-e. Először a májusi válogatón kell bebiztosítania, hogy ott lehessen az olimpián. A válogatón tervezi a páros megmérettetést is, de még nem alakult ki, hogy kivel ülne egy hajóba.
Kopasz Bálint jelenleg Szegeden készül. A formáját biztatónak tartja, de még 1000m-en nem mérte fel, hol is tart. Viszont 2000m-en több időre menése is volt, ezek eredményei azt mutatja, jó úton halad. A négyesben való szereplést nem tervezi, de párosban már voltak ígéretes próbálkozásai Nádas Bencével.
Balla Virág már most eldöntötte, hogy csak a C2 500m-re készül. Az egyesben való indulás lehetőségét átengedi más számára.
Az olimpián előszőr nyílik lehetőség, hogy az egyes és páros számokban két egység is rajthoz állhat nemzetenként. A szövetségi kapitány szerint ezt a lehetőséget még alaposan meg kell vizsgálni. Nemzetközi versenyen kell tesztelni az egységeket. Nem szeretnék, ha két egység indítása esetleg befolyásolná az eredményes szereplést.
Az olimpiai kvótaszerzők versenyszámonként itt megtalálhatók. A kvótát szerzett versenyzők nem indulhatnak a szegedi pótkvalifikációs regattán.
Az olimpiai program:
augusztus 2.
női K1 200m előfutamok, negyeddöntők
férfi C2 1000m előfutamok, negyeddöntők
férfi K1 1000m előfutamok, negyeddöntők
női K2 500m előfutamok, negyeddöntők
augusztus 3.
női K1 200m elődöntők, döntők
férfi C2 1000m elődöntők, döntők
férfi K1 1000m elődöntők, döntők
női K2 500m elődöntők, döntők
augusztus 4.
férfi K1 200m előfutamok, negyeddöntők
női C1 200m előfutamok, negyeddöntők
női K1 500m előfutamok, negyeddöntők
férfi K2 1000m előfutamok, negyeddöntők
augusztus 5.
férfi K1 200m elődöntők, döntők
női C1 200m elődöntők, döntők
női K1 500m elődöntők, döntők
férfi K2 1000m elődöntők, döntők
augusztus 6.
női C2 500m előfutamok, negyeddöntők
férfi C1 1000m előfutamok, negyeddöntők
női K4 500m előfutamok
férfi K4 500m előfutamok
augusztus 7.
női C2 500m elődöntők, döntők
férfi C1 1000m elődöntők, döntők
női K4 500m elődöntők, döntők
férfi K4 500m elődöntők, döntők
(MOB; fotók: MOB/Szalmás Péter)
Keresés