A magyar breaktáncos olimpiai részvétele mérföldkőnek számít a hazai szövetség életében
Török Enikő bízik abban, hogy a lehető legjobb eredménnyel térhet majd haza az ifjúsági olimpiáról. A játékokat októberben rendezik meg Buenos Airesben. A magyar breaktáncos olimpiai részvétele mérföldkőnek számít a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) életében is.
Mint korábban megírtuk, a tokiói világbajnokságon éppen csak lemaradt az ifjúsági olimpiai kvótáról Török Enikő Erzsébet „Csepke”. A MOB június közepén kapott értesítést a Nemzetközi Tánc Szövetségtől, hogy a fennmaradó kvóták közül Magyarország is indíthatja az ifjúsági olimpián, a vb-n a nyolcaddöntőről lemaradt versenyzőjét.
Török Enikő elmondta, hogy rajta kívül 11 breaktáncos lesz ott - a lányok között - Buenos Airesben. A magyar versenyző kettőzött erővel készül a játékokra. „Tizenkét lány jutott ki az ifjúsági olimpiára. A pontozási szempontok nagyon összetettek, de bízom benne, hogy ezen a sporttörténelmi ifjúsági olimpián sikerül jól szerepelnem. Heti hat edzéssel készülök életem egyik legfontosabb versenyére” – mondta Török Enikő.
Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség életében kiemelt szerepet kap az ifjúsági olimpiai részvétel. „A Magyar TáncSport Szakszövetségnek a profiljában egy új ág jelent meg, ez a divattánc, illetve a speciális páros táncok. Ebbe beletartozik a breaktánc is. Nagy örömünkre szolgál, hogy az októberi ifjúsági olimpián lesz magyar induló ebben a kategóriában. Egy hosszú kvalifikációs időszak végén derült ki, hogy Török Enikő is ott lehet Buenos Aires-ben. Nagyon szurkolunk neki, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt az edzőjével eltervezték” – nyilatkozta Zsámboki Marcell.
A 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékokat október 6. és 18. között rendezik meg Buenos Aires-ben.
(NVESZ-sajtó-MOB)
Keresés