A TF-ről az Orvosira – Tóth doktor már „örökös" csapattagnak számít a téli játékokon
Dr. Tóth Szabolcs a phjongcshangi téli olimpián dr. Tállay András mellett a Magyar Olimpiai Csapat egyik orvosa. Pályája a Testnevelési Egyetemről, az 1992-es kezdéstől ívelt odáig, hogy a téli olimpiai eseményeken a magyar sportolók egészségének egyik meghatározó „őrzője”. Tóth doktor február 20-án ünnepli születésnapját.
Tóth Szabolcs a Testnevelési Egyetem tanári és gyógytestnevelő szakán diplomázott 1996-ban, majd az Orvostudományi Egyetemen sportorvosként, aneszteziológusként szakvizsgázott. Igazán ismeri a sportmozgások alapjait és hátterét; testnevelő és orvosi tanulmányait, több évtizedes szakmai tapasztalatát egyaránt kamatoztatja a sportolók egészségügyi ellátása során.
Ma a Semmelweis Egyetem klinikai orvosaként dolgozik. Nem távolodott el a sporttól, szabadidejében ma is síel, teniszezik. Tagja a Magyar Sí Szövetség elnökségének, 2017-ben beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottságába.
Komoly megbízást teljesített a 2017-es budapesti és balatonfüredi FINA vizes világbajnokságon, ahol Merkely professzor mellett helyettes főorvos volt.
Már-már „örökös tagja” a téli olimpiai eseményeknek. A magyar csapat orvosi team-jének tagja volt a vancouveri és a szocsi téli, az innsbrucki és a lillehammeri ifjúsági téli, valamint egy nyári eseményen, a nanjingi ifjúsági olimpián, továbbá a szervátültetettek világjátékán, két nyári és három téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
A phjongcshangi téli olimpián első sorban a magyar sízők egészségét felügyeli. Épp az ötkarikás játékok idején, február 20-án ünnepli születésnapját.
(A képen balról dr. Tállay András, dr. Tóth Szabolcs, Kékesi Márton és dr. Nagy Zsigmond)
(MOB/VF)
Keresés