A világbajnok is ott lesz a budapesti mezőnyben
A magyar résztvevő Dobrovitz József mellett a világbajnok Boyd Exell is indul a fedeles négyesfogathajtó Világkupa-sorozat negyedik, budapesti állomásán november 30. és december 2. között.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitzon és a magyar tulajdonban lévő fogatot hajtó ausztrál versenyzőn kívül a sorozat sorsolása alapján pedig az egyaránt holland Ijsbrand Chardon, Koos De Ronde és Theo Timmerman versenyez majd a Papp László Sportarénában.
A szervezők emellett jogosultak szabadkártyák kiosztására, így meghívottként minden bizonnyal rajthoz áll a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán is.
A nyolc állomásból és egy döntőből álló sorozatra a nyári versenyek alapján a tíz legjobb hajtót hívták meg.
(Forrás: MTI)
Keresés