Átadták a tokiói játékok evezős és kajak-kenu versenyeinek helyszínét
Ünnepélyes keretek között átadták a Sea Forest Waterway-t, a 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok evezős és kajakkenu versenyeinek helyszínét. A 2300 méteres pálya Tokiói-öbölben található, egy korábbi hulladéklerakó mellett, melynek helyét mára egy erdő vette át. Az ünnepségen az Oxfordi és Cambridge-i Egyetem közötti híres versenyt idézték meg, az említett intézmények öregdiákjai által.
Tokió kormányzója, Yuriko Koike köszönetét fejezte ki a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokért felelős miniszter, Shunichi Suzuki; valamint a Nemzetközi Evezős Szövetség elnöke, Jean-Christophe Rolland és Yasuo Fukuda, a Japán Kajak-Kenu Szövetség tiszteletbeli elnökének felé.
„Minden rendben és időben van, nagyon örülök, hogy több mint egy évvel az olimpiai játékok előtt ilyen állapotban van a helyszín.” – említette Rolland.
„Még mindig van pár apróság, amin javíthatnánk, de azt mondhatom, hogy megkönnyebbülni majd egy sikeres olimpia után fogunk csak.”
Kezdetben kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Sea Forest Waterway-t használják-e a játékok alatt, és Koike 2016-ban azt javasolta, a helyszínváltoztatást, ám végül arra az elhatározásra jutottak, hogy a tervek elhagyása több kiadást jelentene.
A helyszín legelőször a Junior Világbajnokságnak ad majd otthont augusztusban.
A Sea Forest Waterway egyike a nyolc állandó Tokió 2020-ra épülőhelyszínnek, és a harmadik, amely a Játékok előtt elkészült. A Musashino Forest Sport Plaza 2017-ben nyílt meg, míg a Yumenoshima Park íjászmezőjét áprilisban mutatták be.
Keresés